Az elátkozott reptér: idén se nyit Berlin-Brandenburg

iho   ·   2014.01.16. 11:40
cim7
Berlin új nemzetközi repülőtere még egy éven át zárva marad, és ez további kemény megpróbáltatásokra kényszeríti mind a nyitásra váró légitársaságokat, mind a többi zsúfolt berlini légikikötőt.

Mint ahogy az iho/repülés is többször beszámolt róla, a repülőtér, amit a jelenlegi Schönefeld déli pályája és egy új pálya, valamint a közéjük épült hatalmas terminál alkot, már 2011-ben kellett volna, hogy átvegye a többi környékbeli reptér forgalmát, de aztán 2012 júniusára hirdették meg a nyitást, sőt, már egy ismerkedő népünnepélyt is szerveztek a reptérre a berlinieknek.

A hivatalos reptéri fotók még a 2012-es tervezett átadás előtt készültek

Átadás előtt hetekkel kiderült, súlyos gondok vannak a terminál technikai rendszereivel, elsősorban a tűzjelző-tűzoltó rendszerrel. Akkor még csak néhány hónapnyi csúszást emlegettek, de aztán sorra jöttek az újabb bejelentések az átadások lefújásáról.

Tavaly ősszel a hibajegyzék már húszezernél több tételt tartalmazott, és ebben nemcsak a biztonsági rendszerek problémái szerepelnek, hanem például olyan elemek is, hogy a hűtőrendszer hatvan kilométernyi vezetékét nem szigetelték le. A kudarcos átadás óta pedig újabb és újabb további csúszásokat jelentettek be, miközben lecserélték a reptérprogram vezetését is.

Tavaly az új vezérigazgató, Helmut Mehdorn, aki korábban a Deutsche Bahn, majd az AirBerlin vezetője volt, már csak féléves késést jósolt, majd Mehdorn következő verziója az volt, hogy idén márciusban vagy áprilisban limitált forgalommal nyitják meg Berlin-Brandenburgot, mindössze napi tíz járattal és 1500 utassal: a reptér kapacitása egyébként napi 82 ezer utas lenne.

Most azonban a reptér felügyelőbizottságának elnöke, Berlin polgármestere, Klaus Wowereit bejelentette: 2014-ben a Berlin-Brandenburg semmilyen formában nem nyitható meg.

Ami ugyancsak aggasztó: a beruházás két és fél milliárd eurós költségvetéssel indult, mára már csaknem a duplájánál, 4,3 milliárdnál tart, magának a hatalmas komplexumnak a fenntartása is rengeteg pénz, miközben nincs bevétel. Feltehetően a végleges bekerülési összeghez hozzá kell majd számolni a légitársaságok követelte kompenzációt is: a már korábban pert indított Airberlin vezérigazgatója, Wolfgang Prock-Schauer úgy nyilatkozott, hogy a társaság követeléseit most már tízmilliókban kell mérni.

* * *

Indóház Online - Hivatalos oldal: hogy ne maradj le semmiről, ami a földön, a föld alatt, a síneken, a vízen vagy a levegőben történik. Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!

Kapcsolódó hírek