Bécstől Los Angelesig

Kalmár Gergő   ·   2018.01.14. 16:40
wiener_linien_eletkepek0

Imponáló statisztika – hogy ezt el tudjuk helyezni: a Wiener Linien (WL) járművei egyetlen nap leforgása alatt ötször kerülhetnék meg a Földet. A legtöbb utast szállító metró hatos vonalának (U6) szerelvényei napi 9700 kilométert tesznek meg, ez megfelel a Bécs–Los Angeles távolságnak – légvonalban. „Verhetetlenek vagyunk közlekedésben, és ehhez társul, hogy a klímavédelemi szempontból is jelentős a tevékenységünk. Aki az autója helyett busszal, villamossal, metróval utazik, nyolcvan százalékkal csökkenti a személyre vetített széndioxid-kibocsátását” – vélekedik Ulli Sima az osztrák főváros közlekedési és környezetvédelmi ügyekért felelős tanácsosa.

A hat kilométer hosszú 43-as viszonylat villamosai Hernals kocsiszínhez tartoznak

Bécs büszkélkedhet a földkerekség hatodik legkiterjedtebb villamoshálózatával, ennek hossza 220 kilométer (Budapest: 147,4 kilométer); az osztrák főváros villamosai 2017-ben 23 millió kilométert futottak. Ebben a vonatkozásban az autóbuszok – amelyek a múlt év októbere óta kivétel nélkül légkondicionálóval felszereltek – vitték el a pálmát, a mintegy 850 kilométeres hálózaton 39 millió kilométert tettek meg. A sort a metró zárja, a lehetséges 78,5 kilométeren egy év alatt 15 milliót futottak.

Mercedes Citaro a 13A viszonylaton

Ugyancsak Bécsből keltezett metrós hír az is, hogy az U1-es vonal sikeres déli meghosszabbítása utáni hálózatszervezés 2018-ban is folytatódik: jelesül az U2-es a Rathaustól a Matzleinsdorfer Platzig épül ki – a projekt az leendő állomások megépítésének előkészületeivel jelenleg is zajlik. Az U2/U5 fejlesztés (lásd mellékelt illusztrációnkat) keretében a múlt év derekán készültek el a vezető nélküli U5-ös metró kiviteli tervei, az alagút fúrásához idén ősszel látnak hozzá. Utóbbi projekt lényege: a mostani 2-es metrónak a Rathaus és Karlsplatz közötti ága megszűnik és Rathaus után a másik irányba,  Matzleinsdorfer Platz felé fog továbbhaladni. Tehát a Karlsplatz, Museumsquartier és Volkstheater állomások már nem fognak az U2-eshez tartozni. Az U2-es felhagyott szakaszán indul be a város hatodik metróviszonylata U5-ös jelzéssel, ami Karlsplatz és Rathaus között teljes egészében a ami 2-es viszonylat alagútjában fog közlekedni.

Az U2/U5 projekt

Korábban hírt adtunk arról, hogy január 2-ától az elhagyott tárgyakat központilag kezelik Bécsben, ugyanakkor hetedik éve változatlan áron, az „Einen Euro pro Tag” szellemében lehet megvásárolni a WL hálózatára érvényes éves bérletet, vagyis 365 euróért. Ez azonban csak akkor érvényes, ha az utas egy összegben fizet, havi részletfizetés esetén az ár valamivel magasabb, de még így is jobban megéri éves bérletet venni, mint havit, ezért a bécsiek túlnyomó többsége ezt a megoldást választja. A Jahreskarte ár-érték aránya az egyik legvonzóbb Európában, bár a budapesti is körülbelül ugyanennyibe kerül. Csak amíg egy átlag bécsi átlagkeresete havonta körülbelül nettó 2000 euró (600 ezer forint), addig egy budapesti lakosé 180 ezer. 
Ez lehet a magyarázata annak, hogy amíg az osztrák fővárosban évente 733 ezer bérletet értékesítenek, Budapesten ennél jóval kevesebbet (678 ezret, 2016-os adat), holott Bécsben az évi WL-utazások száma 954,2 millió, míg nálunk hozzávetőlegesen 1600 millió. A jegyváltás/érvényesítés Bécsben Budapesthez képest becsületbeli ügy, bár odaát mélyebben kell nyúlni bliccelés esetén a pénztárcába: a büntetés elsőre 105, 14 napon belüli fizetés esetén 115, ezen túl 145 euró.

A WL jegyárairól itt lehet tájékozódni.

* * *

Indóház Online – Hivatalos oldal: hogy ne maradj le semmiről, ami a földön, a föld alatt, a síneken, a vízen vagy a levegőben történik. Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!

Kapcsolódó hírek