Befutott az első kínai konténervonat Dunaszerdahelyre

iho/vasút   ·   2019.10.14. 18:00
400px_hszian_dunaszerdahely_kontenervonat

A negyvennégy konténert szállító kísérleti járat a közép-kínai Hszianból indult, majd a kínai Korgasz és a kazah Altinkol határátkelési pontján lépett be Kazahsztánba. Oroszországot tíz nap alatt érte el, az orosz–ukrán határt pedig két nappal később lépte át. A felvidéki végállomására szeptember végén futott be, a Ma7.sk információi szerint az út összesen tizennégy napot vett igénybe.

Tizennégy nap alatt ért el a kínai Hszianból a szlovákiai Dunaszerdahelyre a TransContainer és a Metrans kísérleti konténervonata. Ha a fuvarozási lehetőség felkelti a szállítók érdeklődését, heti járattá fejleszthetik a szolgáltatást (kép forrása: mindop.sk)

A konténereket az út utolsó néhány száz kilométerére át kellett rakodni széles nyomtávú kocsikról az Európában standard normál nyomközűekre, erre a szlovákiai Kisdobránál (Dobra) található, két portáldarujával évi kétszázezer konténer kapacitást kezelni tudó terminálon került sor. A háztartási eszközökből, ruhákból és autóalkatrészekből álló rakományokat Dunaszerdahelyről különböző csehországi, magyarországi, ausztriai és németországi megrendelőkhöz szállították tovább.

A zárt teherszerelvény október első hetében Budapesten és Dobrán keresztül indult vissza Kínába. A vagonokat a továbbiakban is ehhez hasonló körjáratszerű útvonalon fogják használni, ami költséghatékonnyá teszi a szállítást.

A TransContainer a kínai partnercégekkel együtt értékeli a kísérleti járat gazdasági eredményeit, és ha a vonat üzemeltetését profitábilisnek ítélik, hetente indulhat Hszianból egy-egy szerelvény. A szállítmányozó cég szerint a partnerek kifejezetten érdeklődnek a Kínát Európával összekötő újabb szolgáltatás iránt, a piac pedig igényli az újabb alternatív útvonalakat – jelenti a Railway Pro.

* * *

Indóház Online – Hivatalos oldal: hogy ne maradj le semmiről, ami a földön, a föld alatt, a síneken, a vízen vagy a levegőben történik. Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!

Kapcsolódó hírek