Budapest–Bern nyártól már heti négyszer

iho/repülés   ·   2013.01.11. 09:00
cim

Elsősorban az üzleti utazóknak jó hír, de a turistáknak is fontos, hogy a 2013-as nyári menetrendben már vasárnap is közlekedik a svájci SkyWork Airlines járata Budapest és Bern között – adja hírül a Budapest Airport közleménye. A járat népszerűségét és sikerét bizonyítja, hogy tavaly szeptemberben emelték heti háromra a járatszámot, de a nagy érdeklődésre tekintettel 2013. április 1-jétől kezdődően már vasárnap is közlekednek a SkyWork gépei a budapesti útvonalon.

Ez elsősorban azoknak az üzleti célú utazóknak lesz kényelmes, akik a hétfői napot már kora reggel megbeszélésekkel kívánják kezdeni, akár Bernben, akár Budapesten. A csütörtök-vasárnapi járatpár pedig ideálisan alkalmas egy-egy hosszú hétvégére az ún. city-break (városlátogató) turisták számára.

A svájci SkyWork Airlines 2010. október 31-én indította el a menetrendszerű járatokat Svájc ésMagyarország között, ezzel Zürich, Bázel és Genf után négyre emelte a Budapestről repülővel elérhető svájci városok számát.

A SkyWork különleges fehér-sárga-sötétkék festésű, 31 személyes Dornier 328-110 típusú gázturbinás-légcsavaros gépeit hamar megkedvelték az utazók, hiszen nemcsak komfortos és csendes repülést, hanem gazdaságos és környezetbarát üzemelést is jelentenek korszerű turboprop gépek.

A SkyWork Airlines hétgépes flottát üzemeltet, amelynek révén az idei nyári menetrendben 10 ország 34 városába lehet eljutni Bernből, köztük Berlinbe, Londonba (London City Airport a Docklands szívében!) és egy sor olasz, illetve adriai üdülőhelyre. A nyári menetrendben a SkyWork Airlines gépei kedden, csütörtökön és vasárnap kora délután, szombaton pedig az esti órákban érkeznek, illetve indulnak Budapestről.

Bern elsősorban a pénzügyi szektor, az orvosiműszer-gyártás, a tudományos kutatások miatt lehet fontos úti cél. Itt van egyébként a világhírű Toblerone csokoládégyár központja is. Ráadásul központi fekvése miatt Bernből a nagyszerű svájci vasúti összeköttetések révén gyorsan és kényelmesen elérhető egy sor híres svájci nagyváros, valamint 100 km körzeten belül a leghíresebb svájci síparadicsomok is közel vannak. A berni repülőtérről sok sípályára külön autóbusz szállítja a téli sportok szerelmeseit – olvasható a Budapest Airport közleményében.

Kapcsolódó hírek