Döcögve is nő a vasúti áruszállítás Szerbiában

MTI/iho   ·   2014.09.02. 11:36

A Vecernje Novosti szerint tavaly mintegy négymillió tonnányi árut szállítottak a szerb vasutakon, amely az előző évhez képest jelentős növekedést jelent. A vasúton végzett export huszonnégy százalékkal nőtt 2013-ban, az import pedig három százalékkal. A növekedés főleg a Fiat gépjárművek kivitelének köszönhető, a Szerbiában összeállított autókat ugyanis vasúton szállítják Olaszországba.

A fenti adatok ismeretében kardoskodnak a szerbiai vasutak korszerűsítése mellett a vállalkozók, de a politikusok is. Aleksandar Vucic miniszterelnök a legutóbb a berlini Nyugat-Balkán-konferencián hangoztatta a Montenegró és Bosznia-Hercegovina felé vezető sínek felújításának szükségességét. Ezt megelőzően a szerb kormányfő és Orbán Viktor miniszterelnök júliusban Belgrádban magyar–szerb kormányközi konferencia keretében tárgyalt a Budapest–Belgrád vasútvonal felújításáról, amelyen, ha egyszer tényleg megcsinálják, és nemcsak beszélnek róla kormányzati szinten, akkor óránkénti 160 kilométeres sebességgel haladhatnának a vonatok, a teherforgalom pedig jelentősen bővülhetne, a vasútvonal felújítását finanszírozó kínaiak ugyanis így juttatnák Nyugat-Európába a görögországi kikötőkbe érkező árukat.

Az újságcikk szerint a szerb áruszállításban a második helyen a közúti teherforgalom áll 2,5 millió tonnával. 2013-ra 7,2 százalékkal nőtt az így megvalósított árucsere. Ezzel párhuzamosan viszont a légi szállítás aránya 8,1 százalékkal csökkent. Szerbiában a hajóval történő áruszállítás is egyre ritkább, a vasúti vagy közúti áruforgalomnak csak a töredéke.

Kapcsolódó hírek