A most fejlesztés alatt álló régi-új Boeing-típus, a 777x komoly sikereként értékelik, hogy a brit nemzeti légitársaság bejelentette megállapodását a gyártóval 42 gépre, 18 szerződött és 24 opciós példányra, az üzlet értéke listaáron 18,6 milliárd dollár.

Végülis a döntés annyiban semmiképp sem nagy meglepetés, hogy az eddigi 777-es változatoknak ugyancsak a British az egyik legnagyobb üzemeltetője, 12 gépet használ a hosszabb törzsű 300-as és 46-ot a rövidebb de nagyobb hatótávolságú 200-asból. Az új változat tehát könnyen beilleszthető a flottába, miközben a szélestörzsű géppark részeként egyre több 787-es Dreamliner áll a forgalomba a társaság színeiben. Más kérdés, hogy idén ugyancsak beérkezik az első az Airbus legnagyobb kéthajtóműveséből az A3050-1000-ből is.

Amint erről portálunkon is többször beszámoltunk, az alaposan modernizált, új hajtóművekkel, új szárnnyal és más technológiai nóvumokkal – köztük a felhajtható szárnyvéggel – készülő 777-8-as és 9-es a kéthajtóműves kategória legnagyobb gépei lesznek, a Britishnél ennek megfelelően a 9-esek a jelenlegi legnagyobb, de négyhajtóműves típus, a 747 kiváltására szolgálnak majd – nemrég írtunk arról, hogy közben a britek elkészítették a púpos óriások kivonásának a menetrendjét.

A BA a 425 személyt is szállítani képes 777-9-eseket négyosztályos elrendezésben, 365 üléssel repülteti majd. Willie Walsh, a Britisht magába foglaló IAG-csoport vezetője a leginkább üzemanyag-hatékony hosszútávú gépként méltatta, amely a Jumbókhoz képest harminc százalékos megtakarítással üzemeltethető az egy ülésre vetített költségek szerint.

Magának a gépnek az első példányának szerelését a Boeing emberei már gyakorlatilag befejezték Everettben, és a gép most már a festőhangárba került, hamarosan, március 13-án megtörténik tehát az ünnepélyes bemutatkozás majd valamikor még ebben a félévben az első felszállás is. Az új Tripla Hetesből nyolc vevő már összesen 358 példányra jelentett be fix rendelést vagy opciós lekötést.

* *

Indóház Online – Hivatalos oldal: hogy ne maradj le semmiről, ami a földön, a föld alatt, a síneken, a vízen vagy a levegőben történik. Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!