Az ipari forradalom kezdetén még nem mutatkoztak sötét felhők az égen, akkor úgy tűnt, hogy egy minden eddiginél kényelmesebb és gazdagabb világ jöhet végre el. Miután sikerült lemetszeni a vadhajtásokat, megszűnt a gyermekmunka a szénbányákban és a gyári munkáslét sem jelentette már az ágybérletet – legalábbis a magukat az ipari forradalom örököseinek tekintő nyugati-európai országokban, rövid néhány évtizedig lehetett csak élvezni a megzabolázott természet és a látszólag a végtelenségig kizsákmányolható Föld ránk ontott áldásait.

Ma ezen a korszakon már biztosan túl vagyunk. Minden társadalom, fejlettségétől, kitettségétől függően, valamilyen formában szembenéz a legutóbbi háromszáz év tudatlanságának, következetlenségének és rövidlátásának eredményeivel. Ettől nő a félelem. És persze különböző válaszok is születnek az érzékelhető változásokra. A félelem közepette azonban köztudomásúlag nehéz jó válaszokat adni, így jöhetett létre az elektromobilitás eszméje és csúszhatott mellékvágányra egy egyébként jó gondolat.

Az elektromobilitás nem más, mint az iparilag fejtett társadalmak megalkuvása, a kényelem és az autóipari lobby érdekeinek érvényesítése a zöld gondolat álcája alatt. Az elektromobilitás jelszava vezet oda, hogy a klímavédelem valós problémáival történő tényleges szembesülés elmaradt. Húsz év múlva a gyermekeink joggal kérdezhetik majd, hogy végül is hogyan képzeltük el ezt az elektromobilitás-dolgot?

Az elektromos jármű valójában nem más, mint a mobilitási szektorban az üvegházhatású gázok kibocsátását helyi szinten csökkentő megoldás. Példának okáért 2017-es adatok alapján az autózástól elválaszthatatlan Németországban a minden lehetséges energiaforrással – így zöld, azaz megújuló energiával is megtámogatott – áramtermelés ára kilowattóránként 489 gramm, azaz fél kiló szén-dioxid-kibocsátása. Figyelemreméltó, hogy ez már egy progresszív energiagazdálkodás eredménye, szélerőművekkel és napelemparkokkal. Amennyiben a teljes német személyautóflottát elektromos meghajtásra állítanák át, az száztíz terawatt többletteljesítményt igényelne. Ez körülbelül a mai német elektromosenergia-igény egyötöde, másképpen kifejezve tíz atomerőmű teljesítménye.

Barnszéntüzelésű erőmű a németországi Weisweilerben

Bár hirtelen átállástól nem kell tartani, de a többletigény alakul, ha nagyon lassan is. A német elektromos autók aktuális óránkénti energiaigénye körülbelül egy terawatt. Mivel ez a szokásos áramfogyasztásra rárakódó érték, a növekedés kemény versenyben van azzal a törekvéssel, hogy az energiatermelésből a barnaszén elégetéséből származó áramot kiszorítsák. Az egyenlet tehát úgy néz ki, hogy a megújuló energiaforrásokból származó, egyre növekvő árammennyiséget vagy a növekvő elektromosautó-flotta ellátására fordítják, vagy a barnaszén energiatermelési részarányának csökkentésére. Más szavakkal: a szaporodó elektromos autók miatt nem lehet a barnaszén-tüzelésű erőműveket leállítani. Ez természetesen egy klímagyilkos folyamat.

A számítás ráadásul nem ilyen egyszerű, mert az elektromos autók akkumulátorait elsősorban éjszaka töltik, ezzel a napenergia nagy része ki is esik az energiamixből. Marad a szél, vagy a biomassza, amely azonban szintén égetést igényel, tehát nem kíméli a klímát. Ilyen értelemben a barnakőszenet kiváltó zöldenergia felhasználásával 910 gramm szén-dioxid-kibocsátásával állítható elő egy kilowattórányi elektromos energia. Az ennek megfelelő töltéssel egy középosztálybeli elektromos személyautó körülbelül hat kilométert tud megtenni, a távolságnak megfelelően körülbelül egy hagyományos belsőégésű motor 790 grammos szén-dioxid-kibocsátását megspórolva. Jól látható tehát, hogy a klímavédelmet tekintve kérdéses, nem járnánk-e jobban, ha a zöldáramot a barnaszén elégetésének kiváltására használnánk fel.

A cikk következő, második részében tovább pörgünk az elektromos autózás körüli ellentmondásokon.

* *

Indóház Online – Hivatalos oldal: hogy ne maradj le semmiről, ami a földön, a föld alatt, a síneken, a vízen vagy a levegőben történik. Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!