Az ÖBB egyik szóvivője tájékoztatta a sajtót, hogy péntek hajnalban, Braunau-körzetben, Friedburg-Lengau állomáson végzett tolatási munkák közben négy tehervagon elszabadult. Ezt követően húsz percen át gurultak a vagonok, ellenőrizetlen körülmények között, miközben harminc kilométert tettek meg, ez kilencvenes átlagtempónak felel meg. A senki által nem uralt teherszerelvény, mely papírtekercsekkel volt megrakva, a húszperces út végén, Braunau előtt, St. Peter am Hart település mellett egy ívben kisiklott. A baleset személyi sérüléssel nem járt.

Siklott tehervagonok az ívben (forrás: orf.at)

A tolatási személyzet rögtön riasztotta a rendőrségen, akik az érintett vasúti átjárókat lezárták. A negyven-ötven érintett átjáró többsége fénysorompó, de van közöttük, melyet csak egyszerű andráskereszt biztosít. Szerencsére a korai órán alig zajlott még közúti forgalom. Munderfing-állomáson megpróbálták a szerelvényt lefékezni – a szolgálatvezető sarukat helyeztetett le a vágányokra – de sikertelenül.

Az anyagi kár pontos mértéke még nem ismert, mint ahogy az is vizsgálat tárgyát képezi, hogyan futamodhattak meg a teherkocsik. Az eddigi információk szerint a tolatásban részt vevők egyike felejtette el a vagonok kerekét saruval biztosítani. Amikor észlelte, hogy a szerelvény mozgásba lendült, megkísérelte kívülről a rögzítőféket meghúzni, de a mozgó szerelvényen ez nem sikerülhetett. Az érintett munkatárs a vizsgálat végéig nem végezhet munkát.

A Mattigtalbahnt, ahol a baleset történt, lezárták, a vonallal párhuzamosan pótlóbuszok közlekednek, egészen szerdáig. A siklás körzetében a vágányt az ágyazattal együtt teljesen újjá kell építeni.

Pénteken rossz napja volt az osztrák vasútnak, a kevéssel később történt salzburgi ütközésről mi is beszámoltunk.

Egy elágazásban történ a siklás

* * *

Indóház Online – Hivatalos oldal: hogy ne maradj le semmiről, ami a földön, a föld alatt, a síneken, a vízen vagy a levegőben történik. Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!