Felújítási munkák zajlanak péntektől az M3-as autópálya 168-as és a 174-es kilométerszelvényei között – közölte a Magyar Közút Nonprofit Zrt. pénteken az MTI-vel. A társaság beruházásában, hazai költségvetési forrásból megvalósuló kivitelezési munkák hétfőn indulnak el.

Az első ütemben az építési területet érintően teljes pályazár lesz érvényben a 168-as és 172-es kilométerszelvény között, a forgalmat a szemközti, Budapest felé vezető oldalra terelik át. Ez azt jelenti, hogy Nyíregyháza felé egy sávon, a főváros irányába pedig két sávon lehet közlekedni, hatvan kilométer per órás sebességkorlátozás mellett. A második ütemben, 2018 szeptemberétől váltakozva lesznek sávlezárások és sebességkorlátozások az építési területek mellett. A rekonstrukció során a szükséges helyeken kicserélik a kötő- és kopóréteget, valamint felújítják a Király ér-hidat, kicserélik annak szegélyeit és a hídon található szalagkorlátokat és madárvédő falat is.

A társaság arra kéri a közlekedőket, hogy a biztonság érdekében tartsák be a munkaterületen érvényes ideiglenes sebességhatárokat. A felújítási munkák idején hosszabb menetidővel kell számolni, ezért indulás előtt érdemes tájékozódni a korlátozáshoz, munkavégzéshez kapcsolódó aktuális forgalmi helyzetről a cég Útinform szolgálatánál a 36 1 336 2400 telefonszámon, illetve a www.utinform.hu weboldalon.

* * *

Indóház Online – Hivatalos oldal: hogy ne maradj le semmiről, ami a földön, a föld alatt, a síneken, a vízen vagy a levegőben történik. Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!