Egy kis gáncs a Railjetnek

Melles Kristóf   ·   2011.07.05. 18:00
cityelefant__400

Két hétig hihette azt a cseh államvasút, hogy problémamentesen hasznosíthatja az ÖBB le nem hívott opcióját Siemens Viaggio Comfort típusú kocsikra, konkrétabban tizenhat Railjet szerelvényre. A Škoda taktikázott, ugyanis a cseh törvények szerint tizenöt nap áll a rendelkezésre, hogy versenyhivatal előtt megtámadják a beszerzést. Befutott tehát a kifogás az ÚOHS-hoz, (Úřadu pro ochranu hospodářské soutěže) amely a gazdasági versenyt felügyeli. A járműgyártó azt sérelmezi, hogy olyan terméket vettek, amelynek a végsebessége felesleges luxust jelent: még a felújított és ténylegesen 160-nal járható csehországi korridorok sem teszik kihasználhatóvá a 230-as maximális tempót. A Škoda szíve szerint ajánlott volna távolsági motorvonatot is, a prágai elővárosiként már futó CityElefant ICElefant testvérét, még a Railjetnél is szűkebb utastérrel.

Kemsei Zoltán képén még csak a hazai vaspályákat kóstolgatta a Railjet. Mit hoz a jövő Csehországban?

A ČD azzal védekezik, hogy nekik még így is nagyon jó vétel a Railjet opció, hiszen az ár negyedét elengedte a Siemens, sőt a szállítás is 2012-ben történik, a Berlin–Bécs viszonylatra. Másrészt ha otthon nem is, de Németországban szükség van a kétszázas tempóra, máskülönben az EuroCityk csak Drezdáig közlekedhetnek.

Lesz-e InterCity verziója? A gyártó kész szállítani a variánst, de úgy tűnik, az állami vasúttársaság elkötelezett a Siemesn mellett<br>(fotó: Bakos Gábor)

Kapcsolódó hírek

Nagyvasút Vasút

Jön a DAC, megszaladnak a vasútvállalati kiadások

iho/vasút   ·   2024.05.05. 15:00

A Digital Automatic Coupling európai bevezetését sürgető német nyelvű országok közlekedési miniszterei „Jön a DAC!” jeligére közös nyilatkozatot írtak alá, ezzel is jelezve elkötelezettségüket a vasúti teherszállításban a digitális automata csatlás gyors bevezetése és közös finanszírozása iránt.