A szlovákok is az akkus motorvonatokra szavaznak
Első körben tizenhat kétrészes akkumulátoros-villamos szerelvényt vásárol a Škoda-csoporttól a ZSSK.
Első körben tizenhat kétrészes akkumulátoros-villamos szerelvényt vásárol a Škoda-csoporttól a ZSSK.
A bolgár nemzeti vasúttársaság huszonöt villamos motorvonatot rendelt a Škodától. Az első szerelvényt a szerződés aláírásától számított mindössze tizennégy hónap alatt összerakták a csehek. Januárban érkezhet meg Bulgáriába, áprilisban pedig forgalomba is áll.
A Škoda-csoport a Microvasttal lépett stratégiai partnerségre, hogy tömegközlekedési járművekhez, elsősorban villamos-akkumulátoros motorvonatokhoz fejlesszenek akkurendszereket.
A helyi Region Stockholm hatóság a tizennyolc és fél kilométer hosszú Saltsjöbanan-vonalra szerez be tizenhat X25-ös sorozatú, kétrészes villamos szerelvényt.
Jövőre már a Prága–Linz tengelyen is Vectronokat állít csatasorba a vasúttársaság.
A proto-52T ForCity Plusok magas megbízhatóságuknak köszönhetően hetvenöt nap alatt teljesítették a húszezer kilométeres penzumot. Két hónapon belül meg is kezdődhet a menetrend szerinti üzem.
Mind a tizenkét ForCity Smart 38T típusú szerelvényt legyártotta a Škoda Transportation.
A 22Ev típusú, moduláris villamos szerelvényt egy- és kétszintes verzióban is kínálná a cseh gyártó.
A meghosszabbított hármas villamossal sokkal jobb közlekedési kapcsolatokhoz jutott a Duna déli partja mentén elhelyezkedő, sűrűn lakott Pozsonyligetfalu (Petržalka) városrész.
Az új megrendelések 74 százalékkal emelkedtek és 1,7 milliárd eurót tesznek ki, a kamatok, adózás és értékcsökkenési leírás előtti eredmény (EBITDA) pedig 185 százalékkal, 62 millió euróra nőtt.
A tehervonatok Mladá Boleslavból viszik Kosztanajba a Škodákhoz, Chevrolet-khez és Kiákhoz szükséges alkatrészeket.
A Škoda hatvan méter hosszú ForCity Smart 38T járműkígyói a németországi Rajna–Neckar városi térségben, Mannheim, Heidelberg és Ludwigshafen városok között állnak majd forgalomba.
A franciák harmincöt Coradia villamos szerelvényt szállíthatnak, 445 millió euró értékben. A Škoda egy másik üzlettel vigasztalódhat.
A megrendelés tíz plusz hét akkumulátoros járműre vonatkozik.
Figyelmre méltó hálókocsitervet mutatott be a Škoda Csoport. A Sleep in Motion elgondolást a Škoda ausztriai irodájának tervezői fejlesztették ki, és makett formájában mutatták be a legutóbbi, berlini InnoTranson.