Egy évvel elcsúsztatták a Rio de Janeiro, Sao Paulo és Campinas között tervezett 510 kilométeres új vasútvonal tenderét – adja hírül a Railway Gazette.

A nagysebességű vonal kiépítésére ebben a hónapban kellett volna benyújtani a pályázatokat és szeptemberben lett volna eredményhirdetés. César Borges közlekedési miniszter azonban egy éves halasztást jelentett be, de közben egyúttal ki is terjeszztették a megrendelésért folytatott versenyt, német és spanyol cégek is benyújthatnak pályázatot, közölte a tárcavezető, hozzátéve, hogy a kormány azt akarja: a lehető legnagyobb számban vegyenek részt a tenderen.

Nagysebességű vasútvonalaak tervezése sosem gyors folyamat, máshol is sok időt vett igénybe, emlékeztetett a brazil közlekedési miniszter. A tárcavezető ugyanakkor jelezte, hogy igen komplex beruházásról van szó, amelynek résztvevői konzorciumba kell, hogy tömörüljenek a megvalósításhoz. A Trem de Alta Velocidade elnevezésű projektet tehát, mint azt Borges erősen hangsúlyozta, nem fújták le, az építkezés megkezdését továbbra is 2015-re, a vonal megnyitását pedig 2020-ra tervezik.