Ismét hamis levél a hármas metróról

iho   ·   2013.04.16. 09:27

A Budapesti Közlekedési Központ (BKK) közleménye szól arról, hogy az M3-as metróvonal járműparkjának és infrastruktúrájának teljes megújítása csak európai uniós források bevonásával, a 2014-ben kezdődő hét éves uniós finanszírozási időszakban kezdődhet el, ugyanakkor a vonal megbízható és biztonságos működtetése érdekében a Budapesti Közlekedési Központ Zrt. (BKK) és a BKV Zrt. már az idén megkezdte a leginkább elhasználódott sínszálak cseréjét, valamint folytatja a metrószerelvények biztonságosabbá tételét a független műszaki tanúsító cég által előírtaknak megfelelően. Az éjszakai üzemszünetben terv szerint zajlanak a síncserék, a kritikus szakaszokat folyamatosan ellenőrzik a szakemberek.

A Metróért Egyesület a BKK szerint egy magát bennfentesnek feltüntető névtelen levélíróra hivatkozva hamis híreket terjeszt az interneten és a sajtóba, amik alkalmasak lehetnek az utasok megfélemlítésére – írja a BKK honlapján.

Az említett levél legsúlyosabb része a központ szerint az, ami a hármas vonalon most kicserélt és kicserélendő sínszálak minőségére vonatkozik. Eszerint azokon hajszálrepedések találhatóak. Ez nem igaz a központ szerint, mert eddig a BKV csak új sínszálakat vásárolt, összesen 3000 méter hosszban, további 12000 méter beszerzése pedig nagyjából másfél hónap múlva esedékes. A használt sínek vásárlásával kapcsolatban még folynak a tárgyalások a MÁV-val, valótlan tehát az az információ, miszerint a használt síneken bárki hajszálrepedéseket találhatott volna. A síncserét saját kapacitásából végzi el a BKV, s a munkavégzés során természetesen elsőbbséget élvez a veszélyesebbnek ítélt hibahelyek kezelése. Ahol indokolt, ott a rögzítőelemeket is cserélni fogjuk. – írja a BKK.

Amint a kettes metró vonalán az Alstom-szerelvények átveszik a régi orosz vonatok helyét, azok közül húszat az észak-déli vonalra irányít át a BKV.

Az M3-as metróvonal – úgy is, mint az ország egyik legnagyobb forgalmú vasútvonala – vasútbiztonsági szempontból is kiemelt jelentőséggel bír, épp ezért a főváros vezetése, a Budapesti Közlekedési Központ és a BKV mindent megtesz annak érdekében, hogy biztonságos üzemeltetése a tervezett felújításig is fenntartható legyen. Szakembereink együttesen végzik a metróvonal és a járműpark teljes felújításának előkészítését, hogy az uniós források rendelkezésre állása esetén minél hamarabb megkezdődhessen a tényleges rekonstrukció – közölte a BKK.

Kapcsolódó hírek

Közlekedésfejlesztés Smart City

Gyerünk a rakpartra le!

BKK/iho   ·   2024.03.28. 19:20

Az ünnepi hosszú hétvégén, március 29-én reggeltől április 1-jén estig ismét megnyílik a Pesti alsó rakpart a mozogni és kikapcsolódni vágyók előtt a Margit híd és az Erzsébet híd közelében lévő Irányi utcai lehajtó között.