Itt a legújabb metrópótlós busztender

iho/közút   ·   2016.06.17. 21:15
00kicsi

Szinte nem múlik el úgy hét, hogy ne történne valami az eredetileg novemberre tervezett metrópótlás körül, ám az embernek mégis olyan érzése van, egy helyben toporgunk, nem történik semmi érdemi előrelépés. Tekintsük át röviden az ügy kilométerköveit:

  • az első tendert a lengyel Solaris és a hazai MABI nyerte felesben, 75–75 busszal, ezeknek a tulajdonosa és az üzemeltetője is a BKV lett volna
  • kiderült, hogy a fővárosi cég állami segítség nélkül mégsem tud ennyi busz beszerezni, így csupán száztizet vennének, kizárólag az olcsóbb és komoly referenciával rendelkező Solarisból
  • a maradék 40–50 buszt szintén a BKV biztosítaná, a korábban már leállított, de „vészhelyzet” esetére megtartott Ikarus 280-as és 435-ös típusaival
  • a MABI megtorpedózta a döntést, a kormány is magyar buszokat szeretne, ennek szolgáltatóvásárlást szorgalmaztak.

Csuklós MABI 0 egyke marad, vagy lesz széria? (fotó: Kemsei Zoltán)

És itt érkeztünk meg a jelenbe, vagyis a ma kiírt tenderhez, ami tehát főként abban különbözik az előzőtől, hogy komplett szolgáltatást venne Budapest, vagyis nem (feltétlenül) a BKV lenne a befutó, más cégek is indulhatnak. Ami biztosnak tűnik:

  • továbbra is 150 csuklós buszra lenne szükség, ezek 10 évig futnának
  • az első három évben metrópótlásra használnák a járműveket, a maradék hétben pedig Budapest normál autóbuszvonalain szállítanának utasokat
  • a buszok éves futásteljesítménye az első három évben 60 ezer kilométer lenne (további 20 százalék opció), utána évi 65 ezer kilométer (további 20 százalék opció).

Egyelőre tehát nem lehet tudni, hogy ki lesz a befutó és milyen típussal, így természetesen az sem garantált – sőt csökkent az esélye –, hogy magyar csuklósok érkezzenek Budapestre. Az viszont szinte biztos, hogy így drágább lesz a ceh, mintha az eredeti terv valósul meg és a BKV vásárolja meg a buszokat.

* * *

Indóház Online – Hivatalos oldal: hogy ne maradj le semmiről, ami a földön, a föld alatt, a síneken, a vízen vagy a levegőben történik. Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!

Utazzon velünk! Az első világháborús olasz front déli szakaszát felkereső idén újra elinduló Isonzó Expressz emlékvonatra jelentkezzen a MÁV Nosztalgia Kft.-nél!

Kapcsolódó hírek