Készülhet B-terv a metrópótló csuklósbuszok pótlására?

iho   ·   2018.02.20. 11:15
elso_ket_csukos_modulo_atadasa0

Legutóbb körülbelül három hete vettük górcső alá, mi a helyzet a metrópótló csuklósbuszokkal – néhány nappal azt követően, hogy két járóképes M168d volt a díszlet azon a sajtótájékoztatón, ahol ugyan fizikai valóságában mutatkozott meg két busz, a projekt haladásáról, reális helyzetértékelésről a kiválasztottak szűk köre releváns információt nem tudhatott meg.

(fotók: MTI/Balogh Zoltán)

Időközben a gyártó, az Ikarus Egyedi Autóbusz Gyártó Kft. készre jelentette a harmadik kocsit is, de azt az üzemeltetésre magasabb helyen kijelölt BKV – ez előzőekben említett díszletjárművekhez hasonlóan nem vette át. Vagyis a Fürst autóbuszgarázsban Kelenföldi Divízióban tartott fórum óta a következők történtek: a sajtóeseményt követően mindkét M186d visszatért a gyár Újszász utcai bázisára. Azóta is tart a BKV szakembereinek észrevételei, javaslatai alapján a járművek „reszelgetése”, módosítása, átalakítása. A harmadik „kész” busz sem tart még az átvételnél. Kelenföldön három, a készre szerelésre váró kocsitest van pillanatnyilag, és egy ideig nem is lesz több, mert egyszerűen nem fér el, az összeszerelés meg azért nem halad, mert az Egyedi nem ad hozzá sem részletes technológiai dokumentációt sem alkatrészt. Holott a gyárnak létkérdés, hogy a BKV átvegye, akár egyesével is a buszokat, hogy folytatni lehessen a megépítésüket, feltéve, ha érdemes. A kecskeméti Autó Univerzál telepén további két egység vár összeszerelésre.

Információink szerint ugyanis az elkészült csuklósok beltérmérését kezdeményező Émi-TÜV-Süd éppúgy eltérést talált a műszaki dokumentációban közölt értékhez képest (a tanúsítócég szerint kevesebb a megadottnál a férőhely, de ez a megállapítás még értelmezési viták forrása lesz), mint a közlekedési hatóság, amely a Modulo168d-k tengelyterhelését mérte meg. (A típusengedélyben szereplő adatokhoz képest az sem stimmelt...)

* *

Indóház Online – Hivatalos oldal: hogy ne maradj le semmiről, ami a földön, a föld alatt, a síneken, a vízen vagy a levegőben történik. Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!

Kapcsolódó hírek