A koronavírus hatása a vasúti árufuvarozásra

A nemzetközi vasúti fuvarozásban is érezteti hatását a koronavírussal összefüggő intézkedések következtében csökkenő árumennyiség. Jelenleg nehéz pontosan felmérni a helyzetet és megjósolni a következményeket. A Rail Cargo Hungaria a Magyarországon belüli vasúti fuvarozás területén nem tapasztal fennakadást.

A koronavírus-járvány kitörése előtt Kínából útnak indított utolsó rakományok is megérkeztek már Európába, de újak csak a járvány által nem érintett néhány régióból indulnak. A hajóstársaságok ezért a kapacitások mintegy negyven–ötven százalékát törölték. Ezért a Rail Cargo Hungaria (RCH) és a Rail Cargo Operator (RCO) azzal számol, hogy a következő hetekben akár harmadával csökkenhet az európai tengeri kikötőkből Magyarországra indított konténervonatok száma.

A visszaeső mennyiségek elsősorban az autóipart és az intermodális forgalmakat érintik, mivel a Kínán áthaladó ellátási láncok megszakadása negatívan befolyásolja a fogyasztási cikkek gyártását például a gépjárművek, vagy a konténerekben továbbított különféle fogyasztási termékek esetében.

Mindez nemcsak a Kínából érkező késztermékek és alkatrészek mennyiségének csökkenésében érezteti majd hatását, hanem az ellátási lánc megszakadása miatt abban is, hogy egyes magyarországi gyárak exporttermékeinek elfuvarozásához szükséges konténerek nem állnak kellő mennyiségben, megfelelő időben és helyen rendelkezésre. A konténerek ugyanis kínai kikötőkben várakoznak rakottan vagy üresen, utánpótlás pedig csak csökkent mennyiségben érkezik.

A kialakult helyzet miatt rövidtávon várhatóan növekedni fog a szárazföldi vasúti összeköttetés iránti kereslet, azaz az ÚJ Selyemúton a Brest/Malaszewicze határátmeneten keresztül érkező vonatok száma. Az RCH a felszabaduló vontatási és teherkocsi kapacitásait ezekre az áramlatokra, valamint az üres konténerek mozgatását lehetővé tevő hálózatra tervezi összpontosítani.

Nemzetközi vasúti forgalomban általában az adott ország mozdonyvezetői továbbítják a határon átnyúló fuvarokat és ezeknél a mozdonyvezető- és egyéb személyzeti váltásoknál egyre inkább gyakori az egészségügyi ellenőrzés, ami természetesen időveszteséggel jár.

A szakemberek abban bíznak, hogy az ellátási lánc normalizálódása áprilisban kezdődhet, a fordulat pedig májusban vagy júniusban várható, amikor a kiesések pótlására újra jelentősen megnövekednek a mennyiségek.

Megelőző intézkedések a vállalatnál. A Rail Cargo Hungaria a helyzet kezelésére érvényben lévő pandémiás utasításának megfelelően intézkedéseket dolgozott ki a megelőzés érdekében. Megbízott vezetői folyamatos kapcsolatban állnak a szakhatóságokkal. A társaság a szokásos eljárásnak megfelelően ellátta a munkavállalókat fertőtlenítő szerekkel, kiemelt figyelmet fordít a határállomásokon szolgálatot teljesítőkre, és javasolja azon kollégáinak, akik külföldi tárgyalásokra utaznának, hogy mérlegeljék a videó/telefonkonferencia megtartásnak lehetőségét. A vállalat az aktualitásokhoz igazodva ellátja a munkavállalókat a legfrissebb információkkal.

forrás: RCH kommunikáció

 

Közlekedési hatósági vizsgák szünetelése

Csütörtöktől ideiglenesen felfüggeszti az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) és a KAV Közlekedési Alkalmassági és Vizsgaközpont Nkft. Vasúti Vizsgaközpont a vasúti közlekedés biztonságával összefüggő munkakörökben foglalkoztatott munkavállalók hatósági alap és időszakos vizsgáit. A vasúti társasági vizsgák – egyelőre – zavartalanul folynak.

Több vasúti társaságnál már hétfő óta szünetelnek az alapképzések és az időszakos (ismeretfelújító) oktatások. Ennek ellenére a jogszabályi háttér jelenleg még változatlan, tehát elmulasztott oktatással a harminc napos türelmi idő lejárata után a vasúti közlekedés biztonságával összefüggő munkakörökben munkát végezni nem lehet.

A felfüggesztés ideje alatt lejáró vizsgák is gondot jelentenek: lejárt, meg nem hosszabbított vizsgával munkába állni szintén nem megengedett.

A vasúti oktatásban és képzésben érdekelt magyarországi Smart Railway Solution Kft.-től megtudtuk, hogy a rendkívüli állapot idejére érvényes, átmeneti időszakot szabályozó rendelet kihirdetését várják. Bíznak benne, hogy moratóriumot hirdetnek a lejáró időszakos vizsgákkal, oktatásokkal összefüggésben.”

forrás: MTI, iho.hu

 

Csehország: járatritkítás a vasúton

A cseh közlekedési minisztérium a Cseh Vasutakkal (ČD) folytatott konzultációt követően mérsékeli közszolgáltatási szerződés keretében megrendelt távolsági vasúti járatok számát. Az intézkedés március 20-ától lép életbe, miután a járatok a ČD információi szerint mindössze körülbelül tíz százalékos kihasználtság mellett közlekednek. Az intézkedés átmeneti jellegű, s az összes közszolgáltatási szerződés értelmében közlekedő járatok csupán hat százalékát érintik. A legnagyobb mértékű járatritkítás az expresszeket érinti – ezek ugyanis csak kevés állomáson állnak meg, s az érintett járatok nélkül is megoldható a közszolgálat a vasúton, más járatokkal. Egyelőre nem tervezik a diákok és nyugdíjasok kedvezményrendszerét visszavonni, vagy korlátozni. A teherforgalom terén továbbra sincsenek megszorító intézkedések. Sőt, a vasúti fuvarozók szövetsége már jelezte, hogy sokkal gördülékenyebben megy az áruforgalom, hiszen van elég pályakapacitás, nem vesztegelnek a tehervonatok az állomásokon.

Korcsmáros Gábor (Prága)

 

Szlovéniai információk a vasúti szállítási szolgáltatásokról

A Slovenske železnice d.o.o. (SŽ) tájékoztatása szerint az utóbbi napokban az ország vasútján olyan helyzet állt elő, amellyel a vasúttársaság vezetői korábban nem találkoztak. Ugyanakkor sikerként könyvelik el, hogy a koronavírus fertőzések okozta válsághelyzetben is komolyabb nehézségek nélkül tudták fenntartani szolgáltatásaik túlnyomó többségét.

Az SŽ Csoport arra törekszik, hogy a legjobb képességei szerint folyamatos szolgáltatásokat nyújtson, miközben a prioritás a munkatársak egészségének védelme. Ennek érdekében több intézkedést fogadtak el – ezek némelyike az állami intézmények által kiadott utasításokkal kapcsolatos, mások az SŽ Csoport saját hatáskörben, a koronavírus terjedésének megakadályozása, a munkavállalók egészségének megóvása érdekében hozott intézkedés. Például belső átszervezésekkel korlátoztak bizonyos tevékenységeket, és ezzel összefüggésben a teendőkkel foglalkozó alkalmazottak számát.

forrás: Slovenske železnice d.o.o.

 

BUD: 5700 járattal kevesebb

Január óta, a mai napig bezárólag 5700 járat, azaz máris több mint 1,1 millió szék kapacitás tűnt el a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér menetrendjéből, adta hírül Rolf Schnitzler, a Budapest Airport vezérigazgatója. Azonban, tette hozzá, a repülőtér biztonságosan üzemel, folyamatosan működik, hiszen biztosítani kell az utazási lehetőségét azoknak, akik Magyarországra haza, vagy saját országukba szeretnének elutazni. Ezen kívül minden magyar ember érdekében fenn kell tartani az áruszállítást, rendkívül fontos, hogy a légi áruszállító járatok üzemeljenek, a jelen helyzetben létfontosságúm akár egészségügyi vagy gyógyszerszállítmányokkal a fedélzetükön – mondta a BA főnöke. A közlemény ugyanakkor a munkavállalóknak az alapbér egy része melletti „készenléti szabadságát”. illetve részmunkaidős munkavégzést említ.

A reptérkezelő hosszú távú kedvezményes parkolási lehetőséget kínál a légitársaságoknak, a kapacitáscsökkenés ideje alatt üzemelésből kivont repülőgépek számára, és „üdvözöl bármilyen olyan intézkedést Magyarország Kormánya vagy az Európai Unió részéről, amely az iparág, illetve a benne dolgozók munkahelyeinek stabilizálását és támogatását célozza”.

forrás: BUD

* *

Indóház Online – Hivatalos oldal: hogy ne maradj le semmiről, ami a földön, a föld alatt, a síneken, a vízen vagy a levegőben történik. Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!