Ma nincs csőd: megy a BKV-törlesztés a banknak

MTI   ·   2012.03.19. 08:04
A Napi Gazdaság szerint hétfőn az UniCredit Bank felé elindul az az ötmilliárd forint, amelyet a bank a BKV március 14-én lejárt hitele után követel. A tartozás átutalása azért rendkívül fontos, mert a közlekedési cég kölcsönei közül ez a tétel már eleve állami garanciavállalás mellett köttetett.

Amennyiben a kölcsönt nem fizetné ki a cég, a banknak le kell hívnia az állami garanciát, ebben az esetben viszont valamennyi hitelt automatikusan lejárttá kell nyilvánítania a többi hitelező banknak is – mondták a lap által megkérdezett banki szakértők. Az UniCredit banktitokra hivatkozva elzárkózott az információnyújtástól.

A lap szerint a kérdés napirenden volt szerda délután azon a találkozón, amelyen a főpolgármester, Varga Mihály miniszterelnökségi államtitkár és a BKV-nak hitelező nyolc bank vezetői vettek részt. A Napi úgy tudja, a banki előírások és automatizmusok ismertetését követően itt hangzott el az ígéret az aktuális törlesztőrészlet kifizetéséről, amely nélkül értelmetlenné válna a vita arról, hogy a többi hitel mögé állami garanciát vonjanak-e be.

Szerdán a KDB Bank 2 milliárdos követelése válik aktuálissá, az MKB 4,5 milliárdos hitele pedig a hét végén jár le – e két esetben fontos a mihamarabbi megegyezés – írta a Napi Gazdaság, megjegyezve: amennyiben hétfőn mégsem utalnák az esedékes 5 milliárdos tételt, és sor kerülne az állami garancia lehívására, 54 milliárd forintos követelés válhat azonnal behajthatóvá.

Kapcsolódó hírek

Közlekedésfejlesztés Smart City

Gyerünk a rakpartra le!

BKK/iho   ·   2024.03.28. 19:20

Az ünnepi hosszú hétvégén, március 29-én reggeltől április 1-jén estig ismét megnyílik a Pesti alsó rakpart a mozogni és kikapcsolódni vágyók előtt a Margit híd és az Erzsébet híd közelében lévő Irányi utcai lehajtó között.