Másfél év múlva az Etele térig jár az 1-es!

iho   ·   2017.11.11. 13:45
00kicsi

Az Etele tér hiányzó láncszemét pótolják ezzel a hosszabbítással: a vasút, a helyközi buszok ráhordják az agglomeráció forgalmát a budapesti hálózatra, az 1-es villamos pedig a városon belüli gyűrűirányú utazásokat lesz hivatott megkönnyíteni.

A munkák november 12-én, vasárnap kezdődnek az útpálya átalakításával. A villamosvágányok kiépítésének áldozatául esik a két közlekedési irányt elválasztó fasor – ezt a füvesített pályával és újabb fák, cserjék ültetésével fogják pótolni, és néhány fát át is ültetnek a régiek közül a XI. kerület más részeire. Az 1,7 kilométer hosszú új szakasz a Fehérvári utat átszelve az út közepén fut majd, ezt követően az Etele térnél balra, a Somogyi útra fordul, ahol négyvágányos végállomás épül. A fasort védők megnyugtatására a Főpolgármesteri Hivatal közzétette, miszerint a forgalmi sávok helyén vezetett villamospálya nagyobb zajterhelést, illetve a lakótelepen élők csökkenő parkolási lehetőségeit okozta volna.

Az előkészületek: buszmegálló... A képre kattintva galéria nyílik (Kemsei Zoltán felvételei)

A fejlesztéshez kapcsolódóan az Etele út mentén elvégzik a zöldterületek felújítását, kerékpárutat építenek, az Etele park teljes területe is megszépül, többek közt egy új szökőkutat kap. 2018 nyarán elvégzik a nagyrekonstrukcióból kimaradt Győrffy István utca–Mester utca szakasz villamospályájának felújítását is.

A hamarosan kezdődő felújítás forgalmi változásokkal is jár. Az Etele út az építkezés idejére egyirányú lesz, a Kelenföld vasútállomás felé tartó 103-as autóbuszok a Fehérvári út–Andor utca–Thán Károly utca, az 58-as, 907-es buszok a Tétényi út–Andor utca–Thán Károly utca útvonalon közlekednek, a 114-es buszok pedig a 213-as, 214-es autóbuszokkal megegyező útvonalon, a Fehérvári úton járnak majd.

...és áthelyezett közlekedési lámpák az Etele úton

Hosszas tervezés után a közbeszerzést lezáró szerződést 2017. október 20-án kötötték meg, a november 13-án kezdődő építkezések közel másfél évig tartanak majd. Várhatóan 2019 elején utazhatunk az Etele térig meghosszabbított 1-es villamossal. A beruházást az Európai Unió Integrált Közleekdésfejlesztési Operatív Programja (IKOP) 8,5 milliárd forinttal támogatja, a teljes költség nettő 8,6 milliárd forint.

* *

Indóház Online – Hivatalos oldal: hogy ne maradj le semmiről, ami a földön, a föld alatt, a síneken, a vízen vagy a levegőben történik. Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!

Kapcsolódó hírek

Közlekedésfejlesztés Smart City

Gyerünk a rakpartra le!

BKK/iho   ·   2024.03.28. 19:20

Az ünnepi hosszú hétvégén, március 29-én reggeltől április 1-jén estig ismét megnyílik a Pesti alsó rakpart a mozogni és kikapcsolódni vágyók előtt a Margit híd és az Erzsébet híd közelében lévő Irányi utcai lehajtó között.