Megsérült az Emma Maersk

iho   ·   2013.02.07. 13:45
400px_emma_maersk

A hajó február elején haladt a Szuezi-csatornán Ázsia felé, amikor vízbetörést észleltek a géptérben. A kapitány azonnal az út megszakítása és a közelben lévő konténerterminálnál történő kikötés mellett döntött. A sérült hajón szállított konténerek kirakodását azonnal megkezdték, a munka jól halad. A hűtőkonténerek kerültek először a szárazföldre. A probléma pontos okának kiderítésére nyomozás indult. A Maersk hajózási ágának irányítási igazgatója szerint az Emma Maersk javítása jó darabig el fog tartani.

A legelső és egyben legfontosabb nyilatkozat arról szólt, hogy a hajó egy pillanatig sem volt süllyedésveszélyben, a személyzet élete sem forgott kockán, és nincs jele környezetszennyezésnek sem.

A búvárok segítségével végzett kezdeti vizsgálatok során bizonyítást nyert, hogy a vízbetörést az egyik, tat alatti farsugár-kormány sérülése okozta. (A sugárkormányok a hajótesten a vízvonal alatt, a hajó hossztengelyére merőleges helyzetben találhatók. Segítségükkel a hajók irányíthatósága nagymértékben javul. Lényegében egy direkt erre a célra kialakított alagútban található, hajócsavarral ellátott, hajtott tengely, ami kis sebességnél oldalirányú tolóerőt biztosít.) Megállapították, hogy több hajócsavarszárny is letört, komoly sérülést okozva a hajócsavar rögzítésénél. Ennek következtében repedés keletkezett az egyik farsugárkormány alagútján, és így juthatott be a víz a géptérbe. Mivel a víz teljesen elöntötte a gépteret, a főgépek leálltak, a hajó mozgásképtelenné vált, így a Szuezi-csatorna konténertermináljának rakpartjáig vontatni kellett a konténerszállítót.

Habár a baleset pontos oka továbbra sem egyértelmű, az irányítási igazgató kizárta az emberi hiba lehetőségét. Elmondta, a legénység minden pillanatban pontosan azt tette, amit a helyzet megkövetelt. Az E-osztályú hajók megfelelően üzemelnek 2006-os vízre bocsátásuk óta, a sugárkormányokat pedig minden kikötéskor használják. Így a mostani meghibásodást egyedi esetként kezelik. Elővigyázatosságból azonban az összes E-osztályú hajónak megtiltották a farsugárkormányok használatát, amíg fény nem derül a pontos okokra.

A hatalmas konténerszállítót hónapokig nélkülöznie kell a társaságnak<br>(fotó: solir.blog.is)

Hajóépítész-mérnökök megerősítették azt a tényt, hogy egy teljes terhelésű E-osztályú hajó még akkor sem süllyed el, ha a teljes géptér víz alá kerül. A nagyobb konténerszállítóknak – méretükből adódóan – egyébként is sokkal jobb a stabilitásuk, mint a kisebb hajóknak. Ha a nyílt vízen történt volna a baleset, egy óceánjáró vontatóhajót kellett volna a pórul járt hajó segítségére küldeni.

Ami biztos, hogy körülményes és hosszadalmas munka lesz az Emma Maersket ismét hajózásra alkalmassá tenni. Valószínűleg hónapokat fog igénybe venni, mire ismét szolgálatba állhat – nyilatkozta a Maersk irányítási igazgatója. Mindenekelőtt a berendezéseket kell megóvni a további sérülésektől, ami jelen esetben leginkább a víz alatt tartással vihető véghez, ugyanis a sós vízben állás miatt a nagyobb mennyiségű oxigénnel történő bármilyen érintkezéssel a rozsdásodás veszélye állna fenn. A korrodálás elkerülése érdekében azt tervezik, hogy mielőtt kiemelnék a vízből a hajót, víz alatt használható hegesztőkészülékek segítségével zárják el a rést. Ezt követően rakodnák ki a még a fedélzeten maradt konténereket, majd kiszivattyúznák a géptérből a tengervizet. Végül tiszta vízzel mosnák le a berendezéseket, kiszerelnék, átnéznék, majd ismét visszaszerelnék azokat.

Habár a műveletsor viszonylag egyszerűnek tűnik, számos bizonytalanság is fennáll. Példának okáért nem tudni, hogy szükség lesz-e teljes szárazdokkos javításra. Vagy ha az Emma Maersket üzemképessé is lehetne tenni úgy, hogy közben végig vízben van, a munkálatok helyszíne sem biztos: nem tudni, hogy Szuez alkalmas-e hozzá, vagy át kell-e vontatni a hajót máshova. Ezen kérdések tisztázása a következő napok-hetek elsődleges feladata.

A rakománnyal kapcsolatos intézkedések a javítás előkészítésével párhuzamosan, tervezetten folynak: az érintett ügyfelek értesítése és a szállítási késedelem miatti veszteségek minimalizálása. Mivel a cégóriás számára fontos a munkaerő állapota is, a hajó személyzetének lehetőséget biztosítanak arra, hogy pszichológussal beszéljék meg a történteket, sőt, akik úgy gondolják, távozhatnak is. A Maersk azonnal értesíti az érintett partnereket a további intézkedésekről, mihelyst konkrétumok állnak rendelkezésre – adta hírül hivatalos honlapján a Maersk.

Kapcsolódó hírek