Az Európa belvízi közlekedésében meghatározó szerepet játszó szabadkikötőben a mobilgátnak köszönhetően a jövőben a magas vízállás, az egyre gyakoribb árvízhelyzetek sem eredményeznek időszakos leállást. A beruházás elsősorban a szabadkikötő I-es kereskedelmi medencéjét érinti, ez a terület ugyanis árvíz esetén veszélyeztetett területnek számított.

A betéttáblás mobil árvízvédelmi mű kialakításával kiszámíthatóbbá, biztonságosabbá vált a közvetlenül a partok mellett folyó rakodási, szállítmányozási és logisztikai feladatok ellátása, minimálisra csökkent az árvízhelyzetben történő leállások kockázata. A Mahart-Szabadkikötő Zrt. közleménye szerint ez a közelmúlt egyik legnagyobb fejlesztése a Csepeli Szabadkikötő területén.

A közlemény idézi Sztilkovics Szávót, a Mahart-Szabadkikötő Zrt. vezérigazgatóját, aki a projektzáró eseményen elmondta: az árvízvédelmi rendszer egyaránt szolgálja a kikötő, az ide települt vállalkozások és a kikötőben szolgáltatásokat igénybe vevők érdekeit. Hozzátette: a társaság kiemelt célja, hogy a lehető legmagasabb színvonalon biztosítsa az infrastrukturális feltételeket a Magyarországon áthaladó, egyre növekvő mértékű nemzetközi áruszállítás logisztikai kiszolgálásához.

(forrás: Mahart-Szabadkikötő Zrt.)

Cseh Ottó, a Budapesti Szabadkikötő Logisztikai Zrt. vezérigazgatója úgy fogalmazott: a mobilgát és a hozzá tartozó csarnok azoknak a fejlesztéseknek a sorába illeszkedik, amelyek eredményeként a Csepeli Szabadkikötő mára nemzetközileg is jelentős vízi áruforgalmi és logisztikai központtá nőtte ki magát. Felidézte, hogy az elmúlt bő egy évtizedben a fejlesztések összértéke meghaladta a 20 milliárd forintot, amelynek csaknem felét állami támogatás tette ki.

Borbély Lénárd, Csepel polgármestere egyebek mellett hangsúlyozta, hogy az új árvízvédelmi rendszer a vasúti és közúti forgalom szempontjából is jelentős szerepet tölt be, árvíz idején ugyanis mostantól elkerülhetők a forgalomkorlátozások, a fennakadások.

* *

Indóház Online – Hivatalos oldal: hogy ne maradj le semmiről, ami a földön, a föld alatt, a síneken, a vízen vagy a levegőben történik. Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!