Nullemissziós buszokat állított forgalomba Oslo

Ács Attila   ·   2012.07.14. 19:00
Hydrogenbuss

A becslések szerint Oslóban és környékén az üvegházhatást okozó gázok 80 százaléka a közlekedésből származik, ezért a város nagy hangsúlyt fektet a különféle környezetbarát megoldások bevezetésére. Ennek egyik elemeként öt üzemanyagcellás autóbuszt helyeztek üzembe, ezeket öt évig tesztelik, majd a tapasztalatok figyelembevételével döntenek arról, hogy hogyan tovább.

Remélhetőleg addigra elérhetőbbé válnak az üzemanyagcellás autóbuszok is, hiszen egy ilyen jelenleg körülbelül ötször annyiba kerül, mint a hagyományos dízel. A projekt így természetesen csak támogatással valósulhatott meg: 100 millió norvég koronát a város, a megye, az állam, illetve különféle norvég szervezetek dobtak össze, 40 millió koronát pedig az Európai Unió biztosított.

Van Hool A330FC Oslo<br>(fotó: Van hool)

A buszokat (a már nálunk sem ismeretlen) Van Hool gyártotta – a belga cég nem számít kezdőnek az alternatív hajtások területén sem, hiszen több üzemanyagcellás járművük is közlekedik az USA-ban menetrend szerinti forgalomban, már évek óta. Az A330FC jelzésű, európai piacra szánt típusukat 2007-ben mutatták be, az oslói járműveknek is ez volt az alapja, az üzemeltető kérésének megfelelően azonban néhány ponton módosítottak rajta. A legszembetűnőbb változás, hogy a norvég széria Low Entry kialakítású lett. Ennek a közhiedelemmel ellentétben nem anyagi okai vannak, hanem így a megemelt részen az összes ülés előre nézhet. A buszokban egyébként 37 ülőhely és 37 állóhely található (4 fő/négyzetméterrel számolva). A hosszuk 13 méter, ami önmagában nem indokolná a három tengelyt, az önsúlyuk viszont igen: a 16 900 kilogramm jóval több, mint egy hagyományos dízel busz tömege.

A töltőállomás naponta 260 kilogramm hidrogén előállítására képes<br>(fotó: Ruter)

A fékezési energia a tetőn elhelyezett lítium-ion akkumulátorokban tárolódik, amit gyorsításkor fel tud használni a villanymotor, így a busz fogyasztása némileg mérséklődött; egy napot elvileg végig tud dolgozni 30 kilogramm hidrogénnel.

Az öt Van Hool megtankolásához egy töltőállomást is építettek, a hidrogént itt elektrolízissel állítják elő, amihez az energiát egy közeli vízerőműből nyerik. A buszok tehát valóban nullemissziósok, se lokálisan, se globálisan nem szennyezik a környezetet.


Kapcsolódó hírek