Ryanair, fizess! Döntött az Európai Bíróság

iho/repülés   ·   2012.04.16. 08:00
cim2

Az Európai Unió bírósága Luxemburgban két év elteltével ítéletet hozott arról, hogy a Ryanair légitársaság ki kell, hogy fizesse annak az utasnak az étkezési és szállásköltségeit, aki a 2010. áprilisi izlandi Eyjafjallajökull vulkán kitörése miatt nem tudott a fapados társaság földön maradt járatai miatt elutazni – olvasható a TTG Hírlevél legfrissebb számában.

Mint ismeretes, a váratlan természeti katasztrófa több mint 100 ezer légi járatot érintett, mivel a légitársaságok és a hatóságok nem tudták egyértelműen megítélni, mekkora károkat okoznának a repülőgépek hajtóműveiben a légkörbe került anyagok. Az európai légtér akkori részleges vagy teljes lezárása öt nap alatt legalább 1,7 milliárd dolláros kárt okozott a légitársaságoknak, s egyedül a Ryanair több mint 9400 járatát volt kénytelen törölni. A Ryanairnél összesen mintegy 1 millió utast érintett az izlandi hamu miatti légtérzár és közülük körülbelül 400 ezren igényeltek szállás-, illetve étkezési költséget.

Az ír fapados kezdetben még azt hangoztatta, hogy ők csak a jegy árát fizetik ki az izlandi hamu miatt hoppon maradt utasoknak. Michael O’Leary, a Ryanair elnök-vezérigazgatója abszurd dolognak nevezte, hogy cégének sok ezer eurót kell fizetnie valakinek, akinek a repülőjegye esetleg csak néhány euróba került. O’Leary egyébként továbbra is kiáll azon álláspontja mellett, miszerint indokolatlanul magas összegeket fizettet ki velük Brüsszel az ilyen esetekben, míg a rivális közlekedési eszközökre jóval enyhébb szabályozás vonatkozik.

A politikusok és különböző fogyasztóvédelmi csoportok nyomására végül úgy döntöttek, hogy a Ryanair mégis megtéríti a járattörlésekkel kapcsolatos, általuk reálisnak tartott költségeket.

Az Európai Unió szabályozása szerint a járatok törlésekor az üzemeltetőnek ellátást és szükség esetén szállást kell biztosítania a földön maradt utasoknak. Az utasoknak díjmentesen legalább a következőket kell felajánlani: a várakozási idővel ésszerű arányban étkezést és frissítőket, szállodai elhelyezést, ha egy- vagy többéjszakás ott tartózkodás szükséges, vagy ha az utazónak a szándékaihoz képest tovább kell ott tartózkodnia. Emellett jár a szállítás a repülőtér és a szálláshely között. Ezenkívül az utasoknak díjmentesen két telefonhívást, telex- vagy faxüzenet, vagy e-mail küldését kell felajánlani. A csökkent mozgásképességű személyek és az őket kísérő személyek, valamint a kíséret nélkül utazó gyermekek szükségletei is különös figyelmet érdemelnek.

A mostani ítélet előzménye, hogy az egyik utas, Denise McDonagh 1130 eurós kártérítést szeretne kapni, mivel csaknem egy hétig kellett kényszerűen a portugáliai Faro városában vesztegelnie a Ryanair Dublinba közlekedő járatának törlése miatt, s ez idő alatt ennyibe került számára a szállás, az étkezés és a közlekedési költsége. Az ügyben eljáró írországi bíróság az unió jogi testületétől kért állásfoglalást arról, alkalmazhatóak-e ilyen esetben az unió vonatkozó jogszabályai. A körülmények vizsgálata alapján a luxemburgi EU-bíróság a C-12/11 számon nyilvántartásba vett eljárás során – nem kötelező érvénnyel, első fokon – az utasnak adott igazat.

A Ryanair szerint azonban a vulkánkitörés olyan vis maior esemény volt, amire nem lehet alkalmazni a légiutasok jogairól, illetve kötelező ellátásukról szóló általános uniós jogszabályokat, ezért fellebbezést nyújt be a mostani ítélet ellen – olvasható a TTG Hírlevélben.

Kapcsolódó hírek