Bécsben fesztiválsorozatot rendeztek, Pioneers címmel. A június elején megtartott rendezvényen startup-vállakozások, befektetők és újságírók próbálnak meg egymásra találni és feltérképezni a jövőt. Idén magyar fejlesztők is jártak a fesztiválon. A Servo Movement-csapat célja a dugók és a légszennyezés nélküli, de a gyakorlatban is megvalósítható, individuális, elektromos városi közlekedés egyelőre csikorgó kerekének olajozása.

A fejlesztők csapata szerint rossz az a megközelítés, hogy a városi elektromos járművek szűk keresztmetszete az akku. Úgy vélik, nem azt kell megoldani, hogy minél tovább bírja a jármű egy töltéssel, hanem hogy a városban bárhol lehessen tölteni, azaz a hatótávolságot a töltőpontok sűrítésével kívánják újraértelmezni.

Önmagában kedvező, hogy egyre több az elektromos autó, de ez még mindig csak félmegoldás, nem oldja meg a városi és elővárosi közlekedés problémáit. A járművek drágák, és a dugókat se szüntetik meg. Az elektromos biciklik, rollerek, kismotorok kisebb elterjedtségének oka a töltőpontok hiánya, a töltés nehézkessége. Rámutatnak arra az ellentmondásra, hogy a közösségi tér, az utca egyébként tömve van elektromos eszközökkel, minden világít, mi pedig egyre több lemerülő eszközt hordunk magunkkal, amit szeretnénk feltölteni. Miért ne lehetne töltő minden sarkon, ha az áram már ott van? – idézi a csapat közleménye Csapó Balázst, a Servo Movement alapító dizájnerét.

A sharing economy gondolatán alapuló magyar rendszer három elemből áll:

A lényeg a Servo Powershare, a világ első mindenkinek nyitott közösségi elektromosáram-megosztó rendszere. A töltőrendszer közösségi alapon megosztja a közterületekről elérhető szabványos elektromosáram-végpontokat, ezzel bárhol lehetővé teszi elektromos eszközök töltését és üzemeltetését. Az állomásokat telefonos appal lehet használni.

A második elem egy Linda névre keresztelt saját fejlesztésű elektromos moped. A töltőrendszer nemcsak ezzel a saját modellel működne, hanem minden más gyártó hasonló elektromos járművével is.

Kék és sárga Lindák (fotó: Servo Movement)

A harmadik egy városi járművekbe való fedélzeti számítógép, a Servo OBU KIT, amellyel bármilyen elektromos jármű okos eszközzé alakítható. Az app és a jármű összekötésével a felhasználók láthatják, hogy pontosan hány kilométert tudnak még megtenni az akku aktuális töltöttségi szintje mellett, figyelembe véve a súlyukat, a vezetési stílusukat, a domborzati viszonyokat és a forgalmat. Az alkalmazás azt is megmutatja, hogy hol van a környékükön vagy az úti céljuk környékén töltőállomás.

A tervek szerint az üzleti modell – olyan más sharing economy modellekkel szemben, mint az Airbnb vagy az Uber, ahol az ellenérdekelt felek lobbiereje sok esetben ellehetetleníti a működést – magát az áramszolgáltatót tenné érdekeltté abban, hogy a Servo Movementtel közösen egy jogilag és gazdaságilag fenntartható rendszert hozzon létre. Egy ilyen töltőállomás kialakítása körülbelül 100 ezer forintba kerül.

* * *

Indóház Online – Hivatalos oldal: hogy ne maradj le semmiről, ami a földön, a föld alatt, a síneken, a vízen vagy a levegőben történik. Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!