Toplist-Liszt: 950 ezer utas júliusban

iho/repülés   ·   2011.08.05. 12:47
Fhegy3cr

Továbbra is csúcsformát fut a Budapest Airport, legalábbis ami az utasok számát és a szolgáltatás minőségét jelenti – áll a vállalat az iho/repüléshez eljuttatott közleményében. Az idei év júliusában több, mint 950 ezer érkező és induló utast szolgált ki a budapesti repülőtér, ez minden idők legerősebb hetedik havi statisztikája. Ezzel az eredménnyel a Budapest Airport idei utasainak száma már megközelítette az ötmilliót.

950 396 utas – ez a nyári szezon egyik legfontosabb hónapjának, júliusnak a mérlege a Budapest Airportnál. Az éves forgalomnövekedés 2010-hez képest továbbra is tíz százalék fölötti, a tavalyi izlandi vulkánkitörés miatti forgalomkiesést beszámítva (akkor mintegy 140.000 ezer utas esett ki négy nap alatt csak Budapesten) még mindig meggyőző, 7,3 százalékos az emelkedés az év első hét hónapjában.

Szintén fontos mérföldkő, hogy az erős júniust követően most júliusban ismét sikerült átlépni a kilencszázezres utasszámot. Erre ugyanis három év, vagyis 2008 óta nem volt példa. Ráadásul az idén a korábbi júliusi rekord is megdőlt, amit még 2007-ben regisztráltak. Szintén minden eddiginél magasabb számot kapunk, ha 2011 eddigi teljes forgalmát nézzük: közel öt (4,94) millió utas fordult meg a budapesti repülőtér három terminálján.

fotó: Somogyi-Tóth Dániel/Legifotok.hu

Az utasforgalom mellett az úgynevezett gépmozgások (azaz fel- és leszállások) száma is komolyabb emelkedésnek indult. A korábbi válság hatására a légitársaságok drasztikus lépéseket tettek a jobb kapacitás kihasználtság érdekében, így mára elérték, hogy a Budapestről induló gépek kihasználtsága, az úgynevezett load factor átlagosan közel 80 százalékos (ez légitársaságonként változik). Idén júliusban a várakozásnak megfelelően több gépet fogadott a Budapest Airport, összesen 10 688 fel- és leszálló járattal, ami átlagosan napi közel 350 érkező és induló repülőgépet jelent.

„A júliusi 5,9 százalékos növekedés az előző év hasonló időszakához képest jelentős előrelépés és megalapozza eddigi reményeinket, hogy minden idők legerősebb éve lesz az idei. A hagyományos légitársaságoknál továbbra is nagyon komoly a növekedés és igen jól szerepelnek a tengerentúli járatok az American Airlines megjelenésének valamint a Delta Airlines visszatérésének köszönhetően” – jegyezte meg Kam Jandu. A Budapest Airport légiközlekedési igazgatója hangsúlyozta: „ A forgalmi adatokból azt olvassuk ki, hogy a légitársaságok több jegyet adtak el a járataikon, mint tavaly, jelentősen növelve a gépek kihasználtságát. Tekintettel a szolgáltatásaink javulására és a forgalom növekedésére, megalapozottan tűztük ki magunk elé azt a célt, hogy a régió legjobb és legdinamikusabb légikikötőjévé fejlesszük a budapesti repülőteret.”


A városok „versenyében” továbbra is toronymagasan London vezet, három repülőterének (Heathrow, Luton, Gatwick) is köszönhetően. Érdekesség, hogy a Budapest Airport utasainak több mint 10 százalékát teszik ki a brit fővárosba tartók. A Londonba tartó utasforgalom ráadásul több mint 20 százalékkal nőtt 2010-hez képest. A második legkedveltebb célállomás Párizs, amit nem sokkal lemaradva Frankfurt, majd Amszterdam követ, utána Brüsszel, München és Róma a sorrend.

Kapcsolódó hírek

Repülés Légiközlekedés

KLM: százötven nyári célállomás

iho/repülés   ·   2024.03.10. 12:00

A holland királyi légitársaság a nyári menetrendi időszakban hét százalékkal több ülőhelyet kínál az elmúlt év azonos időszakához képest, így a felkínált kapacitás minimálisan marad csak el az eddigi rekordot jelentő 2019-es szinthez képest.