Új Credók a Kisalföld Volánnál

Ács Attila   ·   2013.02.11. 07:30
065

Az utóbbi két évben egyre csak gyűltek a Kravtex udvarán az új járművek, hiszen a volánoknak központilag tiltotta meg a minisztérium a buszvásárlást, a cég viszont nem akarta munka nélkül hagyni, majd szélnek ereszteni a szakembereit. Noha a tiltás még mindig érvényben van, néhány „kiskerekű” most mégis munkába állhat Győr környékén.

A buszokat nem vásárolta meg a Kisalföld Volán, csupán bérlik a gyártól, de a későbbiek folyamán jó eséllyel a társaság tulajdonába kerülnek majd, hiszen volt már ilyenre példa. A győri buszok információi szerint a járműveket a későbbiekben továbbiak is követhetik majd, ha az Audi szerződéses járatainak száma tovább bővül.

Az IC12 már jól ismert típus a Kisalföld Volán flottájában, a mostani öt példány az MHK-086-090 rendszámot viseli. Hozzájuk került az EN12 utódja, az Econell is MHK-091-es rendszámmal; a 2011-ben debütált járművet annak idején mi is kipróbáltuk. Hamarosan a típus városi változatát is megismerhetik az érdeklődők, hiszen a háromajtós protó néhány héten belül a fővárosba érkezik tesztelésre.

A Kisalföld Volánnál kötött ki a prototípus Econell<br>(fotó: Zajácz János)


Kapcsolódó hírek