Új kollektív szerződés, új jegyfajták

iho/vasút   ·   2011.11.30. 13:38

A BKV Zrt. kollektív szerződését 90 napos határidővel felmondják – áll a közgyűlési határozatban, amit 21 igen és 11 nem szavazattal fogadtak el. A beterjesztő György István városüzemeltetési főpolgármester-helyettes hangsúlyozta: félremagyarázás, hogy az új kollektív szerződéssel minden béren kívüli juttatást elvennének a közlekedési dolgozóktól.

Döntött a közgyűlés a BKV új jegytípusairól is. György István a témával kapcsolatban elmondta: a további jegyáremelés az utasszám csökkenését és a bliccelők számának növekedését eredményezné. 2012-től azonban új jegy- és bérletfajtákat vezetnek be. Az autópótló csoportos napijegyet 2–5 fő használhatja 24 órán át együttes utazásra, ára a napi jegy mindenkori árának duplája lesz. A kisgyerekesbérlet érvényességét kiterjesztik a gyeden és a terhességi-gyermekágyi segélyben részesülőkre. Harminchárom százalékkal emelkedik a pótdíj összege, 30 napon belül fizetve így 16 000, ezen túl 32 000 forint lesz. A későbbiekben tervezik bevezetni a repülőtéri átszállójegyet: a Liszt Ferenc repülőtér 2-es terminálja és Ferihegy vasútállomás között lesz érvényes a 200E jelzésű autóbuszra a vonat mellett, a jegyet a MÁV-Start Zrt. fogja kiadni.

Kapcsolódó hírek