A holland szállítási csomóponti városban a napokban tartott Európai Selyemút Csúcstalálkozón elhangzott: az első rendszeres fuvar 2020. június 20-án indul Kínába. Az eurázsiai kontinens két szélső pontját összekötő, Bakut is érintő szállítási lehetőséget hetente kétszer lehet majd igénybe venni.

A Kínából induló szállítmányok a holland Cabooter Group áltat üzemeltetett venlói terminálra érkeznek. A konténerek onnan is indulnak majd vissza, miután megrakodják azokat az Európa különböző pontjairól érkező árukkal. A cég négy évnyi kemény szervezőmunkát követően majdnem készen áll a fuvarok elindítására. Megfelelő igény esetén akár napi rendszerességgel is közlekedhetnek majd a tehervonatok. Ennek érdekében a Cabooter Group a napokban kötött együttműködési megállapodást Bécsben a bakui kikötővel, ahonnan a szállítmányokat áthajózzák a Kaszpi-tengeren, valamint a fuvart a teljes útvonalon üzemeltető ÖBB-leány Rail Cargo Grouppal. A felek másnap a venlói csúcson tárgyalták tovább a részleteket.

Tengeri és vasúti szállítási útvonalak a hollandiai Venlo és a kínai Hszian között (képek forrása: Railfreight)

A szállítmányok a kelet-kínai Hszianból indulnak majd. A konténereket a kazahsztáni Aktau kikötőjében hajókra rakodják át, majd a Kaszpi-tengert átszelve érkeznek meg az azeri főváros Baku kikötőjébe. Ott ismét vonatokra pakolják át, ahonnan a grúz főváros Tbiliszin és a törökországi Karszon keresztül ér el Isztambulba, majd tovább Magyarországon és Prágán keresztül Venlóba. Az Oroszországon, Fehéroroszországon és Lengyelországon át vezető, megszokott útvonalhoz képest ez az úgynevezett középső folyosó nem a legbonyolultabb.

A holland vállalat mindenkitől függetlenül akar dolgozni, az oroszok befolyása nélkül. Az Új Selyemút szokásos vonalvezetése nagyrészt orosz területen fut végig, ezért az ezen az útvonalon zajló fuvarokat sokan politikai kockázatnak tekintik. A Közép- és Kelet-Európán át haladó szállítási útvonal további előnyökkel is jár: a régió jelentős potenciállal bír, számos fejlődő piac és rengeteg projekt elérhető a térség és Kína közötti vasúti fuvarozás számára. A várakozások szerint a Venlóból induló vonatok hamarosan olyan csomópontokat is kiszolgálnak majd, mint Bécs, Budapest, Prága vagy Isztambul. A kelet felé haladó fuvarok lényegesek a központokat érintő ellátási lánc számára, mivel az egyensúly jelenleg még a nyugati irány felé billen. Venlo és hátországa jelentős igénnyel van a kínai áruk felé, azonban ezeket a vonatokat nem csak az ebből a régióból származó termékekkel lehet megtölteni. Ennek érdekében a Cabooter Group a tágabb hálózatára és partnereire is támaszkodik: a cég tervei szerint akár Portugáliából és a skandináv országokból is gyűjt majd árut, többek között bort Dél-Európából és lazacot északról. Ehhez jó szolgálatot tesz az idén szeptember elején elindított, közvetlen vasúti fuvarlehetőség Venlo és Svédország között, kapcsolódva a hamarosan induló kínai útvonalhoz. A szállítmányok útja nem feltétlenül érnek majd véget Hszianban, ami a Cabooter számára csak az első állomás: a szolgáltatást a jövőben kiterjesztenék Vuhanig és Csengcsouig.

A Kelet-Európán és Törökországon át vezető, úgynevezett középső folyosó Oroszországot elkerülve alternatív lehetőséget nyújt a fuvarozók számára

A Cabooter Hollandia Limburg tartományának állami fejlesztési társaságával, a LIOF-fal együttműködve Kínában partnerségre lépett a Kínai Beruházásösztönző Ügynökséggel (CIPA). Az ügynökség Kína-szerte a kínai vállalatok számára az európai piac kiszolgálásához elérhető helyként, valamint a kínai piac számára árufelvelő helyként is fogja hirdetni a venlói régiót. Az együttműködés nyitott más olyan felek számára is, melyek érdeklődnek a Limburg és Kína közötti erősebb kereskedelmi kapcsolatok iránt.

A venlói cégnek részesedése van a Bakuban jelenleg építés alatt álló új terminálban, melyet a kikötőn átáramló várható árumennyiség kezelésére hoznak létre. A létesítmény várhatóan egyre nagyobb, fejlettebb és vonzóbb lehet. A bakui kikötő nemrégiben állapodott meg a DP Worlddel egy szabadkereskedelmi övezet létrehozásáról a kikötő területén belül, mely hozzáadott értékkel bíró szolgáltatások széles skáláját fogja majd nyújtani a régió társaságai számára.

A Cabooter Group otthon, Venlóban is fejleszt, a legnagyobb hollandiai vasúti terminál létrehozásán dolgoznak: a körülbelül kétszáznyolcvanezer négyzetméter területű létesítményben kilencszáz méter hosszú vágányok lesznek. A társaság jelenleg két terminált üzemeltet, az egyik a német határnál található. A venlói fejlesztéssel jelentős árumennyiséget tudnak majd kezelni, ezzel pedig előnyösebb helyzetbe kerül a közelben található tilburgi és duisburgi terminálokhoz képest. A Cabooter szerint Venlo hamarosan a Selyemút legfontosabb nyugat-európai csomópontja lesz – számol be a Rail Freight.

* * *

Indóház Online – Hivatalos oldal: hogy ne maradj le semmiről, ami a földön, a föld alatt, a síneken, a vízen vagy a levegőben történik. Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!