Vasúti kerekek csattogása keltette ősz eleji álmából a 2007 márciusában leállított Nagykálló–Nyíradony vasútvonalat szeptember 14-én, szombaton – és ébresztett emlékeket a környéken élőkben is. A Vasparipák – Gajdos Márk oldala által szervezett fotós különvonatra száznál is többen érkeztek, hogy újra – vagy éppen először – utazhassanak a 112-es számú mellékvonalon. A múltidéző járatra a nyíregyházi 117 397-es Bzmot motorkocsit, valamint a szentesi 24-29 761-es és a celldömölki 24-29 759-es Bzx mellékkocsikat szerezték meg a szervezők. A szép számmal megjelent érdeklődők közel teljesen meg is telítették a járműveket. A Nyíregyházáról startoló fotós menet a bezárt Nagykálló–Nyíradony vonalat követően Nyírbátor felé közlekedett tovább, majd onnan azon a 113-as vonalon át tért vissza a szabolcsi megyeszékhelyre, amelyet 2018 végén szintén ki akartak váltani buszokkal, végül azonban a vonal leállítását mégis elnapolták.

A Nyíregyházáról induló fotós különvonathoz háromkocsis Bzmot-szerelvényre volt szükség: ekkor volt az érdeklődés. A képre kattintva galéria nyílik (fotók: Fazekas Erzsébet, a külön nem jelölt képek a szerző felvételei)

A 112-es vonal

A Nyírséget a Hajdúsággal összekötő vicinális a 113-as számú, Nyíregyháza–Mátészalka–Zajta vonalon található Nagykállót Kállósemjén irányába elhagyva, Nagykálló elágazásnál kezdődik, és 20,8 kilométer után ér véget a (Debrecen–)Apafa–Nyírbátor vonalon fekvő Nyíradonynál. A rövidke vonalon a két végállomáson, vagyis a bő kilencezer lakosú Nagykállón és a közel nyolcezer fős Nyíradonyon felül Biri megálló-rakodóhely, a Balkány kisvárosához tartozó Görénypuszta megállóhely, Balkány állomás, valamint a szintén Balkány külterületén fekvő Cibak és Abapuszta megállók találhatók. A 112-esen a 2007. március 3-i vonalbezárásokkor közlekedtek utoljára menetrend szerinti vonatok, azóta legfeljebb pályaellenőrző vagy gyomirtó szerelvény járt csak arra. Habár a pályasebesség a Vasúti Pályakapacitás-elosztó (VPE) adatai szerint negyven kilométer per óra, a karbantartást gyakorlatilag teljesen nélkülöző pályán inkább csak tízzel-hússzal lehet haladni.

Amikor még hatalmas fejlődést jelentett a vasút

A Nyíradony város honlapján megtalálható írás alapján az 1906-ban megépült Debrecen–Hajdúsámson Vasút (DHV) további, Hajdúsámsont Nyírbátorral összekötő szakasza 1911-ben jött létre, négy és fél hónap alatt. A pályát Apafa és Nyírbátor között hevederes illesztéssel alakították ki, ez az akkoriban elég jónak mondható nyolcvan kilométer per óra sebességet tett lehetővé – a pályasebesség azóta sem emelkedett. A vonalon épült vasútállomások, melléképületek, őrházak a MÁV szabványai alapján épültek. A Nagykálló és Nyíradony között Biri és Balkány érintésével haladó vonalat ugyanabban az évben, július 29-én adták át, a társaság neve ezzel Debrecen–Nyírbátori Vasút (DNyBV) lett.

Nagykálló állomását közel két kilométerrel elhagyva, nyílt vonalon ágazik ki déli irányba a Nagykálló–Nyíradony vasútvonal

Az 1900-as évek elejéig Nyíradony környékén meglehetősen rossz volt a közlekedés, a homokutak esőzéskor vagy hóolvadáskor gyakorlatilag járhatatlannál váltak a szekerek számára, megoldást egyedül a vasút kiépítése jelenthetett. A sínpár a környező tanyavilág számára óriási előrelépés volt: kapcsolatba kerülhettek a debreceni és a nyíregyházi piacokkal. Több feltételes megállóhely, valamint rakodóval rendelkező megálló is működött, például a szakolykerti bejárónál, ahol a Gencsy Béla birtokán termelt árut rakodták. A vasút sok embernek adott munkát, jól fizető állásnak számított. A vasúttal rendelkező települések sokkal gyorsabban fejlődtek, mint a szomszédos, de a vasparipákat nélkülözni kénytelen falvak.

A nyíradonyi állomáson ma is működő váltórendszert 1958-ban hozták létre. A gőzmozdonyokat vízzel ellátó víztorony 1960 körül épült. A vágányok között még ma is megtalálható további három vízdaru helye, ezeknél vételezte a vizet a „cibaki”. A vonat személyzetének külön laktanyát is biztosítottak, az épületben még ma is egy vasutas család lakik. A vasútállomás épülete vasúti műemlék, utoljára 1985-ben újították fel.

A 112-es vonal számos szakaszán jelenleg is még az 1903-ban gyártott sínek találhatóak meg, amelyeket a fővonalak cseréje során építettek be.

* *

Indóház Online – Hivatalos oldal: hogy ne maradj le semmiről, ami a földön, a föld alatt, a síneken, a vízen vagy a levegőben történik. Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!