BCmot-időgéppel Gádoros felé
A Vasutazz Velünk csapata az Inzsellér Expresszen felül Sebes Zsilzony névvel is indított egy különvonatot Budapestről Szentesre, mely visszafelé Orosházán át egy több mint százéves pályaszakaszon haladt.
A Vasutazz Velünk csapata az Inzsellér Expresszen felül Sebes Zsilzony névvel is indított egy különvonatot Budapestről Szentesre, mely visszafelé Orosházán át egy több mint százéves pályaszakaszon haladt.
A „gumiorrúak” beszerzésével kapcsolatban már zajlanak a tárgyalások.
A 14-es és a 23-as vonalon nem lesz módváltás.
Konkrét információk kerültek ki a második hullámban megmódváltandó vicikről.
Az augusztus 1-ével feladott tíz vicinális után most még hét vonalat helyettesítene buszokkal a szakminisztérium.
A MÁV–Volán-csoport első embere fogalmazott így a frissen „módváltott” mellékvonalakról a Magyar Nemzetnek adott interjújában.
Komló felé viszont kevesebb a gaz, de ragad. Nagyatádon meg több, de a barátságos fajta.
Szóló Bézé cammog két napja a megyeszékhelyeket összekötő Gemenc Interrégión.
A vonathelyettesítő autóbuszok négyszáz forintos teljesárú jeggyel, a kedvezményre jogosultak számára ötven vagy kilencven százalékos kedvezménnyel vehetők igénybe.
Keserves, a 78-as számú vasútvonal keleti szakaszának bezárásakor fogant gondolatok következnek.
Újabb szomorú nap a magyar vasút történelmében: 2023. július 31-ével tíz vasútvonal egy részén vagy egészén áll le a menetrend szerinti személyszállítás. In memoriam.
A MÁV–Volán-csoport augusztus 1-jétől – további intézkedésig – tíz regionális vasútvonalon, vonalszakaszon vonathelyettesítő autóbuszokkal szolgálja ki utasait az Építési és Közlekedési Minisztérium elrendelése alapján.
Olvasói levéleben az egyesület arról is ír, EU-s jogszabályba is ütközik a MÁV és Lázár János mellékvonal-bezárási terve.
A nyári melegben – kihasználva a parlamenti szünetet is – a MÁV-Start váratlanul, de minisztériumi egyeztetés után nyilvánosságra hozott egy tízes mellékvonal bezárási listát, amin számos korábbi próbálkozás után újra szerepel a Balassagyarmat–Ipolytarnóc vonalszakasz is.
A korszerű, légkondicionált autóbuszok kiszámítható és a korábbinál kényelmesebb eljutást tesznek majd lehetővé az érintett vasútvonalakon.