Varga Ivett: Elsődleges szempont a belvárosi forgalom csillapítása, a gyalogos- és kerékpárosbarát közlekedés támogatása

MTI/iho   ·   2020.03.05. 08:00
varga_ivett0

A 3-as metró középső szakaszának felújításával egy időben kezdenék meg az ottani aluljárók akadálymentesítését, az esetek többségében ezt liftekkel oldanák meg. Varga Ivett azt is mondta, gondolkodnak úgynevezett mobilitási pontok létrehozásáról. Ilyeneket ideiglenesen már korábban is kialakítottak egy európai uniós projekt keretében. A mobilitási pontokon kerékpárkölcsönző, elektromosrobogó-, elektromosroller- és közösségiautó-megosztó is működött. Az ilyen mobilitási pontokon mérni lehet, hogy a fővárosiak melyik szolgáltatásokat veszik leginkább igénybe. A projekt keretében olyan lehetőségeket is vizsgálnak, mint a virtuális dokkolók kialakítása. Az elektromos rollereket például csak ott lehetne elhelyezni, megakadályozva azt, hogy városszerte bárhol „elhagyják” őket.

Közölte azt is a vezérigazgató, hogy a 3-as metró káposztásmegyeri meghosszabbításának tervezése még az idén lezárható, ha a szükséges források rendelkezésre állnak. A 3-as metró meghosszabbítása, valamint a 2-es metró és a gödöllői HÉV összekötése európai uniós források bevonásával tudna megvalósulni, tehát reálisan akkor, ha a 2021–2027-es uniós költségvetési ciklusban a főváros erre támogatást kap. Elmondta, a forgalomcsillapításra vonatkozó javaslatot a BKK-nak a Budapest Közút Zrt.-vel közösen kell majd kidolgoznia. Elsődleges szempont a belvárosi forgalom csillapítása, a gyalogos- és kerékpárosbarát közlekedés támogatása, az ehhez szükséges infrastruktúra fejlesztése. Nem titkolt cél a „városi autópályák” – mint a Bajcsy-Zsilinkszky út vagy a Rákóczi út – forgalmának csökkentése, újragondolása.

(fotók: MTI/Mohai Balázs)

Az elektronikus jegyrendszerről szólva közölte: a korábban „nem nagy sikerrel” megvalósított projektet a lehető legrövidebb idő alatt szeretnék lezárni; ebben konszenzusra törekednek a hálózat kiépítésével megbízott Scheidt & Bachmann céggel. Ezzel párhuzamosan előkészítik az új fővárosi viteldíjrendszert, amelynek keretében az elektronikus jegyrendszer megvalósulhat majd.

Varga Ivett kiemelte: olyan stabil rendszer kialakítása a cél, amely a napi két és fél milliós utazóközönséget folyamatosan és magas színvonalon tudja kiszolgálni. A mostani mobiltelefonos megoldásnál egyszerűbb és jobban használható rendszert kell létrehozni, amelyet aztán első körben a 2-es és a 4-es metró vonalán, valamint az első ajtós felszállással közlekedő járatokon vezethetnének be.

– A külföldi példákból azt látni, hogy stabil jegybevétel ott van, ahol valamilyen kapurendszert építettek ki – közölte a vezérigazgató. –Egy ilyen rendszernél hozzá lehet jutni az összes olyan adathoz, amely a későbbi közlekedéstervezés szempontjából fontos; pontosan lehetne látni, hogy egy utas milyen úti célokra, hány megállóra, mennyi időre veszi igénybe a metrót. Az elektronikus jegyrendszer kiépítése több tíz milliárd forintos projekt

Varga Ivett azt is hangsúlyozta: olyan fővárosi e-jegyrendszert akarnak, amely az agglomerációs közlekedési lehetőségekkel is kompatibilis. A Lánchíd felújításáról szólva elmondta, várhatóan még tavasszal feltételes közbeszerzési eljárást indítanak. A műszaki tartalom érdemben nem módosul, továbbra is a híd, a pesti villamosalagút és a budai váralagút együttes rekonstrukciójára tennének javaslatot. Majd az ajánlatok és a források rendelkezésre állásának függvényében lehet dönteni arról, hogy pontosan milyen részfeladatokra köthetnek szerződést. A Lánchíd rekonstrukciójának elhalasztása a többi híd felújításának csúszását is magával hozhatja.

– A Lánchíddal kapcsolatos társadalmi vita a forgalmi rendjét befolyásolhatja majd. Ez a híd gyalogoshídnak kevésbé alkalmas, hiszen az útpályáról erősen korlátozott a kilátás a láncszerkezet miatt, amely ráadásul az átjárást is akadályozza – jegyezte meg. A vezérigazgató szólt arról is, hogy pályázati programjának megfelelően a BKK megerősítésére törekszenek. Szakmai téren és a vállalatcsoport szintjén is sokkal erősebb anyavállalati funkciót képviselő BKK-t, a teljes közlekedésszakmai ágazat tekintetében valódi tulajdonosi érdekképviseletet, kontrollt megvalósító céget szeretnének felépíteni.

A vezérigazgató elmondta, a BKK jogköreit 2014 óta folyamatosan szűkítették, most az a cél, hogy az eredeti holdingkonstrukcióban ezeket helyreállítsák. Az a legfontosabb, hogy a területen működő valamennyi fővárosi gazdasági társasággal – Budapesti Önkormányzati Követeléskezelő (BÖK) Kft., Budapesti Közlekedési Ügyfélkapcsolatok (BKÜ) Zrt., Budapest Közút Zrt. és BKV Zrt. – sokkal szorosabb szakmai együttműködés valósuljon meg. Alapvető kérdés a leányvállalati integráció ügye, ami első körben a BÖK, a BKÜ esetleges, a BKK-ban történő integrációját jelenti. Ezt javasolni is fogják a tulajdonos önkormányzatnak – jelezte, hozzátéve: ez tulajdonképpen az eredeti BKK helyreállítását jelentené.

Varga Ivett a korábbi szétválasztást inkább mesterségesnek, mint funkcionális lépésnek tartja. Most több olyan feladat is van, amelyben megkettőzés figyelhető meg, a szétválasztás tehát nem bizonyult hatékonynak sem működési, sem közgazdasági szempontból.

* * *

Indóház Online – Hivatalos oldal: hogy ne maradj le semmiről, ami a földön, a föld alatt, a síneken, a vízen vagy a levegőben történik. Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!

Kapcsolódó hírek