Remek alkalom, hogy áttekintsük Kispest kocsiszín és érintőlegesen a szentlőrinci vasút történetét.

Kispest kocsiszínt 1887-ben, még a gőzvontatású, 760 milliméter nyomtávú Budapest–Szent-Lőrinci HÉV járműveinek tárolására emelték. A villamosításkor, 1900-ban a már BLVV (Budapest–Szent-Lőrinci Helyi Érdekű Villamos Vasút) nevet kapott vasúttársaság áramellátására megépült a Villanytelep is. A legelső, itt végállomásozó viszonylat 1922. november 18-án a Rókus Kórháztól a Népszínház utcán, Orczy téren, Fiumei és Üllői úton haladó 52-es volt, amelynek belső végállomása többször változott: Mária Terézia, avagy Kilián György laktanya – ma Corvin negyed megálló az Üllői út és a Ferenc körút sarkán, majd a Károly kaszárnya, azaz Madách tér következett a sorban.

Amikor a szentlőrinci vasút indult<br>(forrás: Régi Magyar Villamosok, Budapesti Városvédő Egyesület)<br>A képre kattintva fotógalériánk nyílik meg

A kispesti remiz Száva kocsiszín „árnyékában” eleinte csak a BLVV járataira küldött villamosokat, majd a háború után Kelet-Pest járatait (40-es, 51-es, egy ideig a 13-as) is innen adták ki. A nagyobb befogadóképességű járművek a 42-es, 50-es, 52-es vonalakra Szávából álltak ki.

1947-ben itt történt meg a budapesti villamos legnagyobb békeidei katasztrófája: július 4-én éjjel 1 óra 5 perckor máig tisztázatlan okból kigyulladt a kispesti kocsiszín, az ott tárolt 172 járműből 78 pusztulását okozva. A kocsiszín leégett részét a következő évre, kisebb befogadóképességgel építették újjá.

Korabeli újságcikk a kispesti kocsiszíntűzről<br>(forrás: Városi Közlekedés 1997/6)

A Villanytelepig közlekedő 52-es belső végállomása 1963-ban a Madách tér helyett a Nyugati pályaudvar lett: a Bajcsy-Zsilinszky út végén kialakított fejvégállomáson fordultak a Budafokról érkező 47-essel együtt. Az észak–déli metró építésekor Kispest, Pestlőrinc és Pestimre több villamosvonala megszűnt vagy jelentősen rövidült. Az 52-es villamosok a Nyugati pályaudvar helyett először a Kálvin, majd a Nagyvárad térig közlekedtek a Villanytelepről, a 40-es és az 51-es járatok forgalmát megszüntették. A kis befogadóképességű Kispest kocsiszínre nem volt többé szükség, 1976. december 31-én hivatalosan is bezárt. Egy ideig a selejtezett, félreállított villamosokat tárolták itt, majd a pályafenntartás járműtelepe lett. Az 52-es a kocsiszínnel együtt, 1977. január 1-jével szűnt meg, a Villanytelepig a többször elindított, majd leállított 50A betétjárat közlekedett ezután. A hannoveri villamosok
célfilmje „ismeri” ugyan a Villanytelep végállomást, de csak a mostanihoz hasonló rendkívüli alkalmakkor fordítják meg itt a kocsikat.

Kispest kocsiszín pályafenntartási üzemegységét 1999 tavaszán számolták fel, nemsokára élelmiszer-áruház nyílt a belül jelentősen átalakított remízépületben.