Frissítés: időközben újabb levelet kaptunk a MÁV-tól. Ebben felhívják figyelmünket, hogy téves az az állítás, hogy nem növekedett jelentősen az utasszám a H8-as vonalon. „Az elmúlt hetekben folyamatos utasszámlálást végeznek a MÁV-HÉV szakemberei. Ennek eredménye, ami szabad szemmel is látható: a több és nagyobb kapacitású vonatok kihasználtsága magas, jóval több az utas az eddigieknél. Az utasok visszajelzése lapján utaspanasz nincs, az új szolgáltatási mód, az új menetrendi struktúra nemcsak sikeres, de népszerű is” - írja a MÁV.

Korábban írtuk:

Információink szerint a 80a vasútvonal felújítása miatt a vártnál sokkal kevésbé nőtt meg a gödöllői (H8-as) HÉV-vonal forgalma. Mint ismeretes, a február negyedikén indult vágányzár miatt Aszód és Pécel között kizárták a pályát a 80a vonalon, a vonatokat pedig autóbuszokkal pótolják. Az utasforgalom zavartalan lebonyolítása érdekében a H8-as vonalon is jelentősen sűrítették a csúcsidei menetrendet: Gödöllő és Budapest között gyorsjáratokat, Kerepes és az Örs vezér tere között pedig betétjáratokat is indítanak. A sűrűbb szolgáltatás szerelvényigénye miatt csúcsidőben a csömöri szárnyvonalra már nem jut HÉV-szerelvény, ezért itt a MÁV-Start Desiro motorvonatai segítenek be.

A Desirók jelenléte megteremtette annak a lehetőségét, hogy kipróbálják végre élesben is a Csömör és Kerepes közti bevásárló/kórházjáratot: csúcsidőn kívül az egyik Desiro ingázik az amúgy csak elvétve használt kavicsbányai vágányon.

Csömör–Kerepes járat Desiróval (fotó: Vörös Attila)

Ha értesüléseink helytállóak, akkor csökkenteni fogják a vonatok számát a H8-as vonalon, így a Desirókra sem lesz szükség. A kerepesi boltjárat viszont maradna, méghozzá Bézével... Nemrég a MÁV maga is kiadott közleményt arról, hogy a vasúttársaság illetékesei elégedettek a buszos pótlással, és a jegyváltások száma gyakorlatilag nem változott a vágányzárat megelőző időszakhoz képest.

A H8-as és a H9-es vonal menetrendjével, kihasználtságával kapcsolatban megkerestük a MÁV-ot. A vasúttársaság kommunikátorai bár nem erősítették meg az információinkat, de nem is cáfolták, válaszukból az derül ki, hogy jelenleg is az utasforgalmi adatok kiértékelését végzik, és „a március 4-étől érvényes új menetrendet a döntést követően soron kívül meghirdeti a MÁV-HÉV.

* * *

Indóház Online – Hivatalos oldal: hogy ne maradj le semmiről, ami a földön, a föld alatt, a síneken, a vízen vagy a levegőben történik. Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!