A legalább kétszáz éves elképzelés megvalósíthatósági tanulmányáról a cseh közlekedési minisztérium tájékoztatott közleményben. A tanulmányt egy szakmai csoport két év alatt készítette el. A főleg Csehországban sokat vitatott csatorna építésének gondolatát Milos Zeman köztársasági elnök hozta vissza újra a nagypolitikába, amikor első beiktatása után, 2013 tavaszán közölte, hogy hivatali ideje alatt szeretné elindítani a Duna–Odera–Elba-csatorna építését. Erre ugyan nincs reális esély, de a közlekedési tárca végül csak megrendelt egy megvalósíthatósági tanulmányt a csatornáról, amelyet a cseh iparvállalatok is szorgalmaztak.

(illusztráció: Kemsei Zoltán)

Prága azt szeretné, ha a tanulmány alapján a projektet a szomszédos országokkal is megvitassák. A munkálatok egy részét, cseh elképzelés szerint, az Európai Unió finanszírozhatná. Ezzel azonban nem mindenki ért egyet. A csehek szerint a csatorna építése több évre legalább 60–70 ezer embernek adna munkát, és jelentősen segítené a közlekedést és a teherszállítást az egész közép-európai régióban.

Csehországban a csatorna megvalósítása évek óta éles belpolitikai és szakmai viták tárgya. A cseh tudományos akadémia szakbizottsága például olyan állásfoglalást tett közzé, hogy a csatorna felépítése nem lenne gazdaságilag kifizetődő. A nagyszabású vállalkozás ugyanakkor része Csehország távlati területfejlesztési tervének, amelyet 2009 nyarán fogadott el a cseh kormány. A projekt Csehország összes szomszédját, tehát Ausztriát, Szlovákiát, Lengyelországot és Németországot is érinti.

Az új hajóút a Duna Pozsony és Bécs közötti szakaszából indulna észak felé, és az észak-morvaországi Ostrava felett lengyel területen kapcsolódna az Oderához. Ostrava alatt mintegy 40–50 kilométerre lenne egy nyugati irányú elágazás, amely a csatornát összekötné az Elbával.

A tanulmány szerint az új vízi út hossza, amely a régiókban lévő folyókra épül, mintegy 2075 kilométer lenne. Az építés idejét legalább tizenöt évben határozták meg a szakértők. – Amennyiben minden előkészület rendben menne, a munkálatok 2028–2030 között kezdődhetnének – mondta Ludek Sosna, az ipari tárca stratégiai osztályának vezetője.

* * *

Indóház Online – Hivatalos oldal: hogy ne maradj le semmiről, ami a földön, a föld alatt, a síneken, a vízen vagy a levegőben történik. Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!