Besötétedett, de jön a Bobó. Most mi lesz?

Vörös Attila   ·   2019.01.18. 18:45
69tseppelrec

A minap Csepelen jártam, hátha horogra akad valami érdekesség az iparvágányokon. A Floyd továbbra is a Kárpát Vasút segítségével szolgálja ki Csepel-gyártelepet, ezúttal a milliószor látott piros Bobónak jutott a feladat. A kötelező kép után elindultam hazafelé, annál is inkább, mert befelhősödött, esőt is jósoltak, ráadásul négy óra körül már nem sok babér terem a fotósoknak január közepén. A csepeli bicikliútról azért belestem a Szabadkikötőbe, hát nem most röffentik be egymás mellett a Bobót és a Kocúrt is? Megvárom már, mi lesz, hátha gyorsan hoznak valami vonatot.

Mindkét tolatógép a Mahart Container Center Kft. rakodóvágányaihoz ment, ilyenkor a következő szokott történni: az egyik vonatot kiviszik Soroksári út rendezőbe, a másik szerelvényt pedig átállítják a szabadkikötői rendezőbe. Ennek reményében elfoglaltam fotóhelyem a Corvin-csomópontban, és vártam. Pár csep eső és a közvilágítás fölkapcsolása kezdte kedvemet szegni, de ha már fölmásztam a fára, várok még. Ekkor fülemnek nagyon kedves hang, Kocúr-kürt szólalt meg nem messziről, nemsokára pedig ki is dugta az orrát a MÁV-REC Kft. egy éve itt tolató 742-es mozdonya a HÉV-töltés alatti kapun. A kereszteződésben a lámpaprogramot zárták, miután minden autós megkapta a pirosát, elindulatott a vonat. A Kocúr nagy füsttel gyorsította vonatát, hogy ne mozduljon be, 12800-as érzékenységet kellett használnom. Oké, ez a kép felejtős, de hátha jön a Bobó is...

És igen, még ugyanabban a közúti zárásban lerendezték a másik vonat átállítását is, jó volt a megérzésem. A 449 024-es mozdony pedig épp a megfelelő távolságig húzta ki a konténervonatot a tolatás során, így gyors fejszámolás után hamar átállítottam a fényképezőgépet a kevesebb zaj irányába. ISO 3200 és 1/15 másodperces záridő, amit még bevállaltam kézből – és persze az objektívben a képstabilizátor bekapcsolása után. Ilyen lett, nem nagy eresztés, de legalább nem hiába másztam fára.

Még meg is álltak pár másodpercre. Ipari Bobó színes konténervonattal (fotó: Vörös Attila)

* *

Indóház Online – Hivatalos oldal: hogy ne maradj le semmiről, ami a földön, a föld alatt, a síneken, a vízen vagy a levegőben történik. Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!

Kapcsolódó hírek