Rég jártam már a Miskolc–Bánréve vonalon fotózni, akkor is autóval mentünk. Aminek megannyi előnye van, gyorsabb, kényelmesebb, akkor és oda megy, ahova akarjuk. Most mégis inkább a vonatozás mellett döntöttem, jó néha kipróbálni azt, amiről írunk. A tehervonatok közlekedését az Emigen figyelve előállt a tervem. Sajnos ha minden flottul megy, akkor az első vonat olyan korán fölmegy Bánrévére, hogy képtelenség a fővárosból elérni. Kalandunkat tehát kezdjük a kellően korai érkezést biztosító, előző napi utolsó járattal!

Különben ez csak éppen, hogy előző napi, hiszen 23:55-kor indul a Keletiből. Mégpedig Szolnokra. De a csel nem a kerülőben van, hanem a 80a vonal éjszakai kizárásos vágányzárában: a szolnoki személyről Rákoson át kell szállni pótlóbuszra, ami Isaszegig közlekedik. Rákoson a vasúti mérleg környékén tarolták le a területet, hogy a buszok beférjenek, ennek megfelelően a személyvonat a szokásosnál sokkal jobban fel is húzott, hogy az átszállóknak ne kelljen sokat gyalogolniuk. Kellemes meglepetés, szinte közös peronos átszállás egy igen kulturált megjelenésű, színvonalas autóbuszra. Arról nem tehet senki, hogy a vonattal húsz perces utat majd egy órán át tekeregve tettük meg a Rákosok vidékén – megjegyzem, én ennek csak örültem, telik az idő... Isaszegen már várt bennünket a hatvani személy, egy Flirt. A késői órán is voltunk vagy húszan utasok, aztán Hatvanig egyenletesen elfogytunk, a végállomáson rajtam kívül csak néhányan maradtak.

A kiállított hatvani Truman (411,264) hangulatos ellenfényben (a képre kattintva galéria nyílik Vörös Attila fotóiból!)

Hatvan. Kényelmes átszállás az egri személyre, ami jó két óra múlva indul majd. Két óra csövezés nem is rossz, egészen vállalható, de az ücsörgéshez hideg van, úgyhogy ilyenkor szoktam várost nézni. Hatvan a következő azoknak a városoknak a sorában, amit éjjel járok be (Mohács, Balassagyarmat, Békéscsaba, Dombóvár, Cegléd, Záhony, ahol több időt töltöttem el városnézéssel éjjel, mint nappal...). Hatvan kellemes kisváros, és még izgalmas nevezetességek is vannak: nyáron kiállították a felújított gőzösöket a Népkertben, és kicsit tovább a Zagyva felé-fölött tornyosul a NER egyik legcsodálatosabb emlékműve (lásd Átlátszó-cikk), az indokolatlanul kusza kerékpáros híd és alatta a balesetveszélyesnek minősített bringás kalandpark. De a hídról nyílik a lombkorona-tanösvény is – ez kifejezetten izgalmas volt a novemberi éjszaka kellős közepén :), és a Boldog felé vezető, pár hónap alatt teljesen tönkrement kerékpárút is. A létesítmény megismerésével és fotózásával jól el is ment az idő, de annyi azért még maradt, hogy a főtéren is megforduljak. Itt találtam egyedül ébren levő embert: a másnap nyitó jégpálya biztonsági őre ötven méterre lemaradva követett, honnan is tudhatta, miben mesterkedik ez a sötét alak.

A Zagyva, a Bér-patak és ártereik fölött cikk-cakkban átívelő hídkomplexum

Szép a kastély, a templom, fura a főtér, látszik, hogy költöttek rá. Na, vissza az állomásra, ahova nem sokkal később meg is érkezett leendő vonatom szerelvénye, egy Hernyó. Jaj, de jó, végre újra utazhatok Hernyóval – szálltam fel mosollyal az arcomon a motorkocsiba. Füzesabonyban aztán szűkre szabott átszállás, de pontosak voltunk, nem volt gond. Egy másik Hernyóval folytattam utamat Miskolcra, szerencsére ez is tette a dolgát, pontosan érkeztem meg az iparvárosba. A Tiszain újabb majdnem egy órányi várakozás következett volna, de nem volt hozzá kedvem, így inkább elsétáltam Gömörire. Közben megcsodáltam a kirajzó villamosokat és az ébredő Miskolcot. Még bőven volt idő Gömörit is bejárni, az állomáson volt vagy 300 tehervagon, fele gabonás, fele pőre, itt mindig van élet.

A személyvonatom előtt felküldték az első tehervonatot Sajószentpéterre, nem baj, ezzel így is számoltam. A másodiknak induló fog majd a dízeles részre előbb érni, mivel az nem áll meg útközben kocsikat cserélni. A 178-as Szergej lódult neki a rendezőből giga hosszú vonatával: egy komplett sóirányvonatot és jó sok tartálykocsit vitt magával, ezek mind a Borsodchembe mentek. Közben az Emigen feléledni látszott a 329-es remot Szergej, kicsit megijedtem, de végül a 230-as jött ki a fűtőházból és talált magának tehervonatot. Csörgő ezek szerint nem lesz, de két klasszik Szergej sem rossz ám, pláne, hogy az egyik a felújítása után áll épp munkába!

Ózd és Miskolc között ez az összeállítás megy manapság: két motor és egy mellékkocsi. Hamar tud így fordulni Bánrévén a szerelvény, csak irányt kell váltani Ózd felé

A Bézéről Putnokon szálltam le, ahol egy jó órám volt a teherig, ha az menetrend szerint jön. Egyszerre kellett szurkolni, hogy a köd szálljon föl, de a nap ne süssön ki – a 92-es vonalon szinte mindig minden tehervonat ellenfényben megy... A 230-as végül rendes időben közlekedett, és az időjárás is egész kegyes volt (a fotókat a keddi cikkünkben tudják megnézni!).

A vonal ütemébe illeszkedve két órával később a 178-as is fölment Bánrévére teherrel, és nagyon vártam, hogy egyikük majd hozzon onnan vissza is kocsikat, de sajnos a 230-ast gépmenetben küldték le Sajószentpéterre, a 178-as pedig a centeri ócskavasas kocsik élén égette az idejét. A hírérték miatt a 230-asra mentem, hátha majd bemegy a Borsodchembe kocsikért. Több órás ácsorgás után végül be is ment, hogy rövidke tehervonattal térjen vissza az állomásra. Mire megjött, be is sötétedett, én pedig hazavonatoztam. Miskolcon meglátva a Szinva IC-gyors hibrid (503-as) szerelvényét, gyorsan kidobtam a gyorsvonati pótjegyemet, és vettem egy IC-helyjegyet, utazzon a posta Bhv-ban két és fél órát, aki ezt kitalálta...

A 178-as robog át Putnokon Bánréve felé

Mivel csörgős képem nem lett, és amúgy sem voltam teljesen kielégülve, néhány nappal később elmentem egy újabb körre. Most nem volt erőm az éjszakázáshoz, így a hajnali Rákóczival mentem Miskolcra, majd onnan Bánrévére. Jól éreztem, hogy nem kell kapkodni, mert most minden tehervonat úgy két órával később közlekedett a szokásosnál. Ráadásul a 230-as mellett kivételesen remot Szergejt vetettek be. Előtte hetekig nem volt rá példa, és az azóta eltelt napokon sem. Éljen... Bánrévén most sem volt belépő teher, így végülis a 230-asról szóló galériát tudtam egy nyílt vonali és néhány állomási képpel gazdagítani.

Manapság ritka a remot Szergej feltűnése a 92-es vonalon, nekem sikerült kifognom...

Az év legocsmányabb napján órákat töltöttem el a bánrévei állomáson, de megérte! Ilyen igényes, tiszta retrót kevés helyen látni, megragadó a brutális csillár, a rég nem használt pénztárablak míves üvegfala, a hangosan kattogós falióra, a sajnos begyújtatlan, lakattal elzárt kályha. Kint meg zuhog az eső, szinte külön örültem, hogy nincs nagy pörgés, nem kell ázni-fázni.

Nagy kedvencem lett a bánrévei váró

A centeri vonat ezúttal sem indult el világosban, Miskolc felé meg nem voltak kocsik, úgyhogy némi hiányérzettel, másrészt a váratlan fotótémák örömével szálltam fel a Bézére és indultam haza. Ezúttal már eszembe sem jutott pótjegyet váltani a posta Bhv-ra, nem is javaslom senkinek, az IC-rész csak alig drágább, és azért jóval kényelmesebb, hosszú úton számít!

Kell még jönni Borsodba, továbbra is tök jó hely!

Almásláda almafával. Rendkívül finom az almája, mégsem gyűjtötte össze senki. Ha arra jár, csemegézzen belőle!

* *

Indóház Online - Hivatalos oldal: hogy ne maradj le semmiről, ami a földön, a föld alatt, a síneken, a vízen vagy a levegőben történik. Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!