A kommunizmus kellemes kísértete

Előbb egyrészesnek indult, majd folytatás lett belőle, aztán jött az utótéma: hirtelen egész sorozat kerekedett pár szerény értékű MÁV-os modellből. A negyediknek is van apropója: a Piko Nohab számos példányát alakították az eredetinél szebbre.

Nézzük meg, méretarányosan megfelelő-e a Piko Nohab? Szélessége 37,1 milliméter – a szükséges 35,51 helyett; magassága a sínkoronától kipufogó tetejéig (vonalzó segítségével, mérőszalaggal):  megközelítőleg 50 milliméter – 49,37 lenne a méretpontos; hossza (ütközők között mérőszalaggal mérve): 218 milliméter – 217,24 helyett. Ahogy várható volt, a forgóvázra épített motor miatt széltében tér el leginkább. De tulajdonképpen ott sem vészesen, így a fokozott kereslet, a Nohab népszerűsége több ügyeskezű mestert sarkallt alkotásra. Itt és most lehetőségünk van az előző részben szereplő, vélhetően Modellkit-átalakításon kívül a még néhányról szót ejteni.

Kezdjük az Indóház magazin vasútmodell-rovatában látványos terepasztalával korábban megjelenő Dr. Kalmár István narancsszínű Húszasával. Mivel másodkézből vásárolta, így sajnos csak az ismeretlen mester előtt adózhatunk tisztelettel: munkája maximalista alkatot, rezzenetlen kezeket, művészi adottságokat tükröz. Különösen szemből készíthető róla első osztályú vasútbarát fotó „Margita” állomáson állva: finom külön applikált alkatrészek garmadájára csodálkozhatunk rá, így a kapaszkodókra, tükrökre, kürtökre, ablaktörlőkre, légtömlőkre. István terepasztaláról, gyűjteményéről ezen az oldalon tájékozódhat.

Az Indóház jeles szerkesztőjének, Mucsi Barnabásnak ifjúkori próbálkozásai között is szerepelt nem egy M61-es. Zsengéi közül a 008-as pályaszámún, az előbbihez hasonlóan a pályafutásuk második felén megszokott narancs gúnyájún a megrendelő kérésére többek között elvégeztetett:
– a két alsó fényszóró Märklin másolatra formálása;
– a szélvédők felső ívének átalakítása;
– a lépcsők bemarása az orrára;
– a pályakotró letakarítása;
– új forgóváz-imitáció építése.

Végül, de nem utolsósorban pedig alapesetben az 1:160-as méretarányban alkotó Iván István H0-s – az itt szereplők közül a legnagyobb szabású – átalakítása az összes közül. Ahogy megtudtuk tőle, a Nohab régebben nem tartozott a kedvenc típusai közé. Még 1996-ban egy barátja megkérte, hogy fessen át neki egy Piko H0 Nohabot az akkoriban szabványos narancs-vörös színre. Amikor nekiállt a munkának, akkor tűnt fel igazán, mennyire félresikeredett formája van ennek a modellnek. Gondolta, kár rá a festék, ezért belefogott az átalakításába. Bízott benne, hogy elnyeri barátja tetszését, és nem kell venni neki egy másikat helyette. A nagyobb, feltűnőbb részletekkel kezdte: lámpákat kisebbre szabta és áthelyezte, kihajtható visszapillantó tükröket készített, szellőzőrácsokat átláthatóvá tette, új, három fékhengeres forgóvázmaszkokat gyárott, fából készült napellenzőket is rakott bele. Végül 14 féle átalakítást végzett el a modellen. A végeredmény végül tetszést aratott.

Ekkor gondolta, megpróbálja, mit lehet egy ilyen modellből kihozni, ezért néhány ezer forintért vásárolt egy használt Piko Nohabot. A munka végén 42 különféle átalakítást számolt össze. Többek között a gép orrpúpjának a magasságát is megemelte, ezáltal  a szélvédők alakját is közelíteni tudta a valóságoshoz. Mérethelyesre cserélte a kerekeket, kapott csatlásfejeket, antennákat, gyártási táblákat, a tetőre daruhorgokat, tanksapkát, üzemanyag nívót, stb. A fotón látszik a végeredmény. Iván István munkásságát (mások mellett a közben megszeretett svéd mozdonyok garmadáját) ez a honlap örökíti meg.

Természetesen a fentiek nem adnak alapot az összehasonlításra a modern műszaki alapokra épült Roco vagy Heljan változatokkal. (Főleg, ha azok is átestek azokon a kozmetikai kezeléseken, amelyeket sajnos a nagy gyártók is a kisszériás átalakítókra bíztak: a szélvédőhöz való hozzáféréshez szükséges fellépőkre és kapaszkodóikra, némely forgóvázalkatrészre, netán fölös orrkamra-ajtóra és társaikra.) Az összes megmaradt Pikónak – megszépülve megszépítik gazdáik gyermekkori emlékeit.