A Ryanair-vezér és a ferihegyi realitások

iho/repülés   ·   2012.08.31. 11:30
karam2a_cim

A nagyszabású beharangozás ellenére nem annyira a világuralom, mint inkább a budapesti repülőtér feletti uralom, vagy legalábbis maga Ferihegy volt a fő téma a Ryanair vezérigazgatójának tegnapi budapesti sajtóértekezletén. Michael O'Leary szokása szerint nem fukarkodott a jelzőkkel és meglehetősen goromba minősítésekkel, ezúttal a Budapest Airporttal szemben. Az iho/repülés tegnap tudósított a sajtótájékoztatón elhangzottakról, most pedig azt az interjút közöljük, amit az érintet képviseletében Hardy Mihállyal, a Budapest Airport kommunikációs vezetőjével készítettünk.

Michael O’Leary azt mondta, hogy „feljelentették” a Budapest Airportot, nem a reptéri szolgáltatások minősége miatt, sokkal inkább az árakkal, illetve a reptér tulajdonosainak „kapzsiságával” vannak gondjai az ír fapadosnak.

Hát ez a „feljelentette” kifejezés nekem újdonság, ilyenről mi nem tudunk.

Hol jelenthette volna fel a BA-t a légitársaság?

Ha jól értettem valami petíciót, illetve beadványt intéztek a magyar légügyi hatósághoz, mert sokallják a repülőtéri díjakat. Ugye a tulajdonosokkal kapcsolatban tett kijelentést azt nem tisztem kommentálni. Én úgy emlékszem a sajtóból, hogy egyetlen olyan repülőtér sem volt még a világon, amelynek a díjaival Michael O’Leary meg lett volna elégedve. A valóságban mi most, hogy kénytelenek vagyunk emelni, ha más nem az infláció miatt, így is alatta vagyunk a plafonnak 25 százalékkal. Létezik egy hatóságilag megállapított reptéri illetékplafon, ez alatt voltunk korábban is jelentős mértékben. A most tervezett emelést a légügyi hatóság hagyja majd jóvá, de ha ez megtörténik, még akkor sem fogjuk elérni a plafont.

Azt mondja O’Leary, hogy Budapest egyike a legdrágább repülőtereknek Európában.

Ezt mindig minden repülőtérről elmondja, ahol éppen jár. Copy/paste: a világ minden táján ismerik ezeket a kijelentéseket.

A következő vádpont: az 1-es terminál bezárásával nem lett olcsóbb semmi, pedig a terminált költségcsökkentési okokra hivatkozva zárták be.

Természetesen a saját költségeinket akartuk csökkenteni, nem az övét. Neki az 1-es terminálhoz semmi köze nincs, soha nem repült oda, csak jóval előbb, a Malév csődje előtt.

Az viszont tényleg reális, hogy ha a repülőtér árat emel, akkor az a jegyárakban is megmutatkozik.

Ez így van, de hát a repülőtér el kellett, hogy szenvedje a Malév csődjét, a repülőtér semmilyen kézzelfogható segítséget a Nemzeti Fejlesztési Minisztériumtól ebben a válsághelyzetben nem kapott. A repülőtérnek a korábbi 330 százalékára emelték a telekadóját és még egyéb költségekkel is megterhelték a repülőteret különböző illetékek és adók címén. A repülőtér egész egyszerűen nincs abban a helyzetben, hogy ne emeljen illetéket, de ez a folyamat még zajlik, és amint mondtam, az új illetéket a légügyi hatóság hagyja jóvá majd.

Tehát annak a követelésnek sincsen realitása, amit egy másik légitársasággal együtt kérvényezett a Ryanair, hogy addig ne emelkedjenek a Ferihegyi díjak, amíg nem kezd újra emelkedni a budapesti utasforgalom.

A kettő nem így függ össze. Nekünk ugye nagyon komoly beruházásokat, fejlesztéseket kellett végrehajtani az elmúlt időben, ezek olyan repülőtéri szolgáltatások, amelyeket a légitársaságok igénybe vesznek, ergo ezekért fizetni kell. Nincs ingyenebéd.

Egyébként itt a beruházásokkal is baja van O’Learynek…

De nem ő csinálta azokat a beruházásokat, hanema BA a magyar kormánnyal szigorúan egyeztetett kötelezettség alapján.

Furcsa lehet a Ryanair és a Budapest Airport viszonya, ha belegondolunk abba, hogy a Ryanair volt talán a legkeményebb és legdurvább vitapartnere a BA-nak az elmúlt hónapokban, miközben kétségtelen, hogy a Ryanair forgalma volt az, amely valamelyest helyreállította Ferihegy forgalmát azután, hogy a Malév leállt.

Mi minden légitársaság sikerének egyformán örülünk, ebbe a Ryanair is beletartozik.

Végül még egy kérdés, ami a sajtótájékoztatón nem vetődött fel. Mikorra készül el az a fedett építmény Ferihegyen, ami lehetővé teszi, hogy a nyitott karámok helyett normálisabb körülmények között várakozzanak a Ryanair utasai?

Erre sajnos nem tudok időpontot mondani. Olyan elképesztően bonyolult és hosszú az engedélyeztetési eljárása mindennek, ami a repülőtérrel kapcsolatos, hogy ez nem tőlünk függ.

Tehát akkor ennek az építése még el sem kezdődött.

Nem. Ugye mi midnenféle módon próbáljuk gyorsítani, ahogyan ezt lehet, hiszen nekünk is az a célunk, hogy az utasok a jelenleginél is jobb szolgáltatást kapjanak, de komolyan mondom, ha itt minden közbülső bürokratikus lépcsőt meg kell tartani, akkor a horizonton sincsen. Egész egyszerűen olyan lassú a szabályok szerint minden, hogy nem merek időpontot mondani. Ha rajtunk múlna, már holnap elkezdenénk csinálni. De ez nem csak erre vonatkozik: a SkyCourt építésének az engedélyeztetési eljárása tovább tartott, mint maga a fizikai építés.

Kapcsolódó hírek