A220, a századik: az egykori Bombardier mint Airbus sikertípus

iho   ·   2019.11.30. 12:00
cim

Az eredeti gyártóközpontban, a kanadai Mirabelben ünnepelte az Airbus a századik A220-as átadását. Mint ismert, az azóta a közforgalmi repülés piacáról gyakorlatilag kivonult Bombardier 2018-ban adta át a típus gyártását és teljes technológiai hátterét az európai cégnek. Történt ez azután, hogy a CSeries-család fejlesztésébe – a különféle műszaki problémák, illetve a Pratt & Whitney reduktoros PW1500G hajtóművének hibái és késése miatt – a Bombardier gyakorlatilag belerokkant.

Viszont kétségkívül sikerült egy olyan típust létrehozni, amit ma – nem túl zajosan, de egyértelműen – a jelenlegi utasszállító-piac legmodernebb konstrukciójaként tartanak számon, ráadásul az egyetlen olyan gépként, amely kifejezetten a 100–150 személyes kategóriának készült. A sárkányszerkezet aerodinamikai kialakítása, a könnyű kompozitok használata, a repülésvezérlés, a rendszerek, és persze a GTF-hajtóművek is – utóbbiak meghibásodási hajlandóságukkal együtt – a most elérhető leginkább up-to-date színvonalat képviselik, a gép gazdaságos, csendes, és alacsony a szennyezőanyag-kibocsátása.

(fotók: Airbus)

A típus „belövése” is ígéretes, merthogy a regionális kategória piacvezetőjének, az Embraernek az új E-Jetjei sem erre a kapacitásra készültek eredetileg, hanem kevesebb utasszámra, keskenyebb a törzsük, kevésbé kényelmesek. Az óriás gyártók hasonló nagyságú altípusai – az Airbus A318, illetve a Boeing 737-500 majd 600 – pedig kifejezetten megbuktak a piacon, mert az eredeti konstrukcióhoz képest rövidebb törzs és a kevesebb utas, ugyanazokkal a hajtóművekkel repítve, nem képes megfelelő gazdasági mutatókat produkálni az egy ülésre jutó magasabb fogyasztás miatt. (Nem véletlen, hogy erre a gépnagyságra már nem készült sem neo, sem MAX variáns.)

Az Airbus tehát meglehetősen jó üzletet csinált a CSeries átvételével, amelyet beleillesztett a saját keskenytörzsű utasszállító sorozatába, és a maga széleskörű üzemeltetési és marketing-hálózatát állította csatasorba a gép sikere érdekében. A gyártókapacitás is bővül, a 220-asok egy példányát már szerelik az alabamai Mobile, az Airbus amerikai gyártóközpontja új csarnokában.

Márpedig nagy szükség lenne az eddig eléggé lassú ütemű gyártás felfuttatására. Az Airbus közleménye szerint a gépre jelenleg húsz cég  kötött érvényes, fix rendelést, összesen 530 példányra. Az eddigi legnagyobb felhasználó pedig az az airBaltic, amely eredetileg a típus kibocsátó légitársasága lett volna, ezt a dicsőséget a maga nehézségeivel végülis a Swiss vállalta el 2016-ban, de a rigai központú cég már most húsz példányt repültet a hosszabb törzsű 300-as változatból és összesen ötven gépre van érvényes megállapodása.

Nem véletlen tehát, hogy a századik példányt is a baltikumi légicég vehette át, ami természetesen plusz hírverést, reklámot jelent. Az is kétségtelen, hogy ez az a társaság, amely kifejezetten a 220-asokra alapozza üzleti terveit, regionális vezető szerepét. És – miközben tudnivaló, hogy a gép képes akár észak-atlanti vonalakon is repülni, és akár London City rövid pályáján landolni – a baltikumiak hat és fél órás járaton is használják, Riga és Abu Dhabi között.

Ami a jövőt illeti: az Air France hatvan példányra írt alá szándéknyilatkozatot, és erősen forszírozza egy, a mostani változatokhoz képest is hosszabb törzsű variáns kialakítását. Már a Bombardier CSeriesének is terveztek egy ilyen, 500-asként emlegetett változatot, ami igazából már az új anyavállalat legfontosabb, eddig legnépszerűbb típusának lenne a kihívója.

Ami az Airbus számára mégis ésszerűvé teheti a fejlesztést a saját régebbi konstrukciója ellenében, az az, hogy a legutóbbi nagy keskenytörzsű rendelések többsége már a gépcsalád nagyobb kapacitású 321-es változataiból kötött le gépeket, vagyis a rövidebb 319-esek és akár a 320-asok helyett az Airbusnak talán már megéri a kanadai eredetű,  hosszabbított törzsű új 220-ast ajánlani a jövendő üzemeltetőknek.

* *

Indóház Online – Hivatalos oldal: hogy ne maradj le semmiről, ami a földön, a föld alatt, a síneken, a vízen vagy a levegőben történik. Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!

Kapcsolódó hírek