Alacsonyplatós Ikarus 260

Ács Attila   ·   2013.08.11. 14:45
BPO-370_fooldal

Mint arról korábban beszámoltunk, a kevéske új és hasznát autóbusz forgalomba állítása mellett néhány „őskövület” felújítása sem kerülhető el, ezt viszont egy Ikarus 260-as kapcsán most – kísérlet képpen – összekötötték némi modernizálással is: a busz alacsonypadlós hátsó peront, és elektromos működtetésű ajtókat kapott.

Már évek óta közlekedik Budapesten egy hasonló jármű (JNG-724), ebben a buszban azonban továbbra is maradt egy lépcső, így a valódi célját aligha érhette el, a kihajtható rámpa túl meredek; kerekesszékkel igen nehézkes rá feljutni.

Az alacsonypadlós peron miatt a bal hátsó ablak lejjebb került

A most elkészült utódba viszont egy teljesen lépcsőmentes hátsó peront terveztek, így a busznak ez a része elvileg egyenértékű egy normál alacsonypadlóssal. A hangsúly az elvilegen van, hiszen itt, a busz hátuljában, utazás közben ebben a szűk veremben pattogni nem lehet a legkomfortosabb érzés.

De nem ez az egyetlen újdonság, amit a BPO-370 tartogat: az ajtóit is kicserélték elektromos mozgatásúra, amihez teljesen új, nagyobb üvegfelületű ajtószárnyak párosultak, a busz külső megjelenését is jelentősen átalakítva ezzel. Hogy ezt pozitív vagy negatív irányba sikerült, azt az olvasó ízlésére bízzuk.

A fentiek mellett néhány kevésbé látványos, de hasznos változtatást is eszközöltek a buszon; így például kijelzőket szereltek be, az üléseit IMAG Halas típusúra cserélték, az ablakai pedig sötétítettek és „nem zörgő” kivitelűek lettek.

A felújítás tokkal-vonóval körülbelül 12 millió forintjába került a BKV-nak, amiből 1-1,5 millió forint volt a tervezés költsége, 2 millió forint pedig az ajtók ára, így értelemszerűen több kocsi hasonló átalakítása esetén ez az ár akár alacsonyabb is lehetne. A kérdés, hogy a jövőbeni változások mellett (4-es metró átadása, újabb vonalak kiszervezése, új vagy használt buszok beszerzése) szükség lesz-e egyáltalán hasonló felújításokra?

Újjászületett a 25 éves BPO-370 - a képre kattintva galéria nyílik!<br>(a külön nem jelzett fotókat Fábián Olivér készítette)

Kapcsolódó hírek