Bizonytalanságok az elővárosi változások körül

iho/közút   ·   2013.01.10. 08:55

Amint hírt adtunk róla, kilenc agglomerációs településen veszi át a Volánbusz a BKV buszjáratait májustól. A közösségi közlekedésért felelős miniszter elmondta, hogy ez technikai változás lesz, amelyből sem az utasok, sem a BKV-s dolgozók nem éreznek majd semmit. A buszsofőröket tömörítő szakmai érdekképviseletek azonban elbocsátásoktól, a fővárosba ingázók pedig járatritkításoktól tartanak – közli összefoglalójában a Magyar Nemzet online.

„Látnunk kell, hogy milyen szerződést kell majd megkötni. Itt minden esetben egy állam, önkormányzat, illetve szolgáltató közti háromoldalú szerződésről van szó, illetve az állam és a szolgáltató közötti szerződésről. Mi erről egyelőre nem tudnunk részleteket” – fogalmazott Szente Kálmán, Solymár polgármestere.

Ugyanezt válaszolta a fővárosi tömegközlekedést irányító szervezet vezérigazgatója is: „Még mi sem tudjuk, ugyanis az egyeztetések még csak most kezdődnek. A miniszter asszony írt egy levelet, amely alapján kiírta a Volánbusz ezt a tendert. Most indulnak meg a szakmai egyeztetések, amelynek az összes, agglomerációs buszjáratokkal kapcsolatos részletet kidolgozzák. Ez a következő egy-két hónapban tartani fog, és ennek nyomán fog az eldőlni, hogy pontosan milyen tarifarendszerrel, milyen menetrend szerint közlekednek a buszok” – mondta Vitézy Dávid, a Budapesti Közlekedési Központ vezérigazgatója.

A tavaly elfogadott személyszállítási törvény és egy uniós rendelet szerint a BKV belső szolgáltatónak minősül, ezért nem láthat el közszolgáltatási feladatot a fővároson kívül. A BKV-s szakszervezetek egyeztetést kértek a minisztertől. „Mivel közel egy időben valósul az meg, hogy alvállalkozásba adnak 150 járművet, ezért azt feltételezzük, hogy összesen 280 járműnek az elvesztése egy komplett autóbuszgarázs bezárásával jár, ez pedig 1000-1200 embernek az elbocsátását is jelentheti” – szögezte le Nemes Gábor, az Egységes Közlekedési Szakszervezet elnöke.

Az illetékes államtitkár szerint a szolgáltatóváltásból az ingázók semmit sem éreznek majd. „Magasabb színvonalú lesz a szolgáltatás. A megállóhelyek természetesen nem fognak változni, nem változnak a bérletek. Az más kérdés, hogy a szolgáltatóknak egyeztetniük kell természetesen a bevételek megosztásáról, hogy hogyan fog ez a jövőben alakulni. Remélem, hogy ugyanez a rendszer marad. Ha változás kell, akkor sem lehet olyan eltérés, amely az utazóközönségnek a sérelmével járna” – közölte Völner Pál infrastruktúráért felelős államtitkár. Hozzátette: a BKV dolgozóit a Volánbusz foglalkoztatja tovább.

Kapcsolódó hírek