Búcsú nyártól, gőztől – standokon a szeptemberi Indóház!

iho   ·   2014.09.05. 18:45
00kicsi



Kezdjük mindjárt a címlapsztorival, ami jelen írásunk címét is magyarázza: harminc éve, 1984-ben közlekedett utoljára gőzmozdony menetrend szerinti vonattal Magyarországon. Az utójáték – anyag-, segély- és daruvonatokkal – még három évig tartott, de ezután már csak különvonatokkal láthattunk gőzösöket. Az utolsó vonatok – természetesen a legendás 424-esekkel – Bátaszék és Sárbogárd között közlekedtek.



A 2012-ben az Innotranson debütált dízel Traxx élesztheti fel forradalmi megoldásainak hála a fővonali dízelvontatást. Kétmotoros dízelt már régóta alkalmaznak a világ vasútjain, a Bombardier új csillagában azonban nem kevesebb, mint négy szív dobog, amelyek közül az adott terhelésnek megfelelően dolgozik egy vagy több. Üzemanyagtakarékosság, környezetvédelem, gazdaságos üzemeltetés – a gyártó mindezekkel a tulajdonságokkal szeretne igazán nagyot dobni.



Kár, hogy nem lett belőle nagyobb széria! – sóhajthatnak fel a kisvasúti rovatunk első cikkét olvasók. Hat évtizede korszakalkotó dízel-elektromos kisvasúti mozdony épült Békéscsabán. Az egykeként maradt gép sorsát végül a kisvasúti hálózat drasztikus csökkentése döntötte el: több más járművel együtt a hatvanas évek elején selejtezték.

Villamos és kecske? Sokszor láthatunk közösségi portálokon hasonló képeket Dél- és Kelet-Európából, Ázsiából. Luxus lakópark ide vagy oda, a budapesti 41-es vonal a mai napig megőrizte falusias (HÉV-jellegű) romantikáját, amit Városi vasút rovatunk egyik képe is igazol.

Dallamos mozdonyok. Amikor a Siemens ES64-es Teknői Magyarországra érkeztek, a szolmizáló indulás nagy feltűnést keltett. Később a Haydn-, a Liszt- vagy a Wagner-mozdony zenéje kápráztatta el az utasokat. A Roco – mert a digitális üzemben semmi sem lehetetlen – H0 méretben varázsolja a terepasztalokra a zenélő mozdonyokat, ha képesek vagyunk érte kicsengetni a nem éppen pénztárcakímélő árat.

* * *

Indóház Online – Hivatalos oldal: hogy ne maradj le semmiről, ami a földön, a föld alatt, a síneken, a vízen vagy a levegőben történik. Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!

Kapcsolódó hírek