Duna felett, Lánchíd alatt, a Vörös Bikáké a levegő

Kelecsényi Krisztián   ·   2017.06.28. 11:15
cim
A hétvégén Budapesten folytatódik a Red Bull Repülő Cirkuszának versenysorozata. A verseny Mester-sorozatában nincs ugyan már magyar versenyző Besenyei Péter visszavonulása óta, de izgalmas küzdelem várható. Budapest a 4. verseny idén a sorban, Abu Dhabi, San Diego és a japán Csiba után. Ezzel éppen a felénél áll a sorozat, amelyben Kazany, Porto, a német Lausitz és a végén Indianapolis következik.

A versenyzők három repülőgéptípussal repülnek. Az EDGE 540 egy amerikai cég, a Zivko Aeronautics gyártmánya, tipikusan erre a sportágra, tehát a gyorsasági pilonkerülgetésre tervezték, Lycoming Thunderbolt AEIO-540-EXP motorral és Harzell háromtollú légcsavarral. Ennek a repülőgépnek V2 és V3 változatain repülnek döntően a pilóták, az élen állók a V3 változattal. Egyetlen másik típus van, az MXS-R, amely EGDE-ölőnek készült, teljesen szénszálas kompozit műanyagból. Egyetlen versenyző repüli jelenleg, sorsa kicsit hasonló a Corvus Racerhez, amelyet Péternek fejlesztettek ki. Besenyei versenyen kívül többször „berepüli” majd a pályát és bemutatót is tart, reméljük, hogy a Corvusszal.

A sorozatban Yoshihide Muroya, a rendkívül szimpatikus és szerény japán pilóta áll 30 ponttal az élen, de azonos pontszámmal a tapasztalt cseh Martin Sonka szorosan követi. A harmadik, hét ponttal lemaradva, a német Matthias Dolderer, a tavalyi bajnok és a tavalyi budapesti győztes, majd a másik cseh versenyző, Petr Kopfstein következik 17 ponttal. Utánuk tömörödik a mezőny, a veterán szlovák Peter Podlunsek, aki több esetben Péter repülőgépével repült, 12 ponttal várja a folytatást. A nagy öreg Kirby Chambliss 10 pontos, akárcsak a franciák kiválósága, Nicolas Ivanoff. A 14., vagyis utolsó a másik gall pilóta, Francois Le Vot, aki 3 pontos a versenysorozatban.

Az utánpótlás sorozatban Genevey Dániel négy ponttal jelenleg hatodik a pontversenyben, amit kimagasló 18 ponttal vezet Florian Berger Németországból. Ő valószínűleg jövőre már a Mesterek között repül. A svéd Daniel Ryfa és az amerikai Kevin Coleman 10-10 ponttal követi, de lengyel, és francia pilóták is küzdenek még a dobogóért. Melanie Atles személyében egy hölgy is fülkébe szállt, hogy elérje a Mester sorozatot.

Az utánpótlás régebbi Extra 300LX repülőgépeken repül, amelyek néhány éve még az élvonal pilótáinak repülőgépei voltakl, szóval nem sokban maradnak el a Mesterek típusaitól, szintén látványos fordulékony műrepülésre tervezett madarakról van szó.

A versenyek szombaton és vasárnap is tartanak, a futamokon az indulási vonal a Lánchíd, szokásos mód alulról. Program szerint szombat 10.30-kor van kapunyitás, és az utánpótlás sorozat edzése 11.45-kor kezdődik a Mesterek edzése pedig 13.50-kor indul. Rögtön utána a Flying Bulls bemutatója látható, majd az utánpótlás kategória selejtezője. 16.00-kor a Mesterek selejtezője, majd Besenyi Péter tart légibemutatót. Késő délután ismét a Repülő Bikák különféle repülőgépei népesítik be az eget, 18.30-kor van kapuzárás. A repülések szünetében mindenféle dj- és freestyle bemutatók láthatók, a bringától a futballig, igaz elsősorban csak a nagy kivetítőkön, mivel ezek nem olyan sportok, amelyek akkora térségben mozognak, mint a műrepülők.

Vasárnap 10.30-kor van kapunyitás, de délben kezdődik az utánpótlás-futam, majd 14 órakor a Masters' Class első fordulója. 15.10-kor a Repülő Bikák remélhetőleg más-más repülőgépekkel hasítják az eget, 15.30-ra van beígérve helikopter-bemutató, ami a Bo-105 repülését jelenti: mivel a Cobrát néhány hete összetörték, az a típus kimarad a programból. 16 órától a Mesterek vannak a levegőben és a döntő 16.50 körül ér véget, majd a díjátadó ceremónia után 17 órától egy végső repülést látható, a teljes program 18 órakor zárul.

Sajnos ebben az évben a Honvédség légieszközei közül egyik sem látható a Duna felett, és a magyar oldtimer repülőgépek sem repülnek, pedig például a Li-2, a Kánya és más repülőgép is befért volna a programba, de reméljük, az izgalmas verseny kárpótolja a nagyérdeműt a hazai repülőgépek és forgószárnyasok elmaradásáért.

* * *

Indóház Online – Hivatalos oldal: hogy ne maradj le semmiről, ami a földön, a föld alatt, a síneken, a vízen vagy a levegőben történik. Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!

Kapcsolódó hírek