Minden marad a régiben a Déliben

iho/vasút   ·   2017.12.28. 13:45
delimap00

Lefújták a Déli pályaudvar átépítésének előkészítésére kiírt közbeszerzést – ezt vette észre a Magyar Nemzet a Közbeszerzési Értesítőben. Ahogy fogalmaznak: „az eredménytelenség oka, hogy a MÁV-nak nincs meg a fedezete a pályaudvar üzemi részére tervezett sport- és szabadidős célú városfejlesztés megvalósításához szükséges tervezési feladatok elvégzésére. Erre egyébként lehetett számítani, az állami vasúttársaság eleve feltételesen írta ki a pályázatot, jelezve, hogy az eljárás megindításának időpontjában, azaz idén október 11-én, a tárgyi eljárás fedezetét biztosítani hivatott támogatási szerződést még nem írták alá.”

A támogatási szerződés még azóta is aláíratlanul áll, így nem kötnek szerződést a győztes konzorciummal, amelyet a FŐMTERV Mérnöki Tervező Zrt. vezet. A konzorcium készítette volna el az engedélyezési és kiviteli tervek mellett a kármentesítés és a bontás terveit is.

A Déli pályaudvar átalakításának ötlete néhány évvel ezelőtt sokkoló formában, teljes megszüntetésként merült fel. Az érvek akkor úgy szóltak, hogy a pályaudvar semmiféle célt nem szolgál itt, Buda közepén, hiszen a Kelenföldi pályaudvar, amelyet a Déliben kezelt vonatok mind érintenek, szintén rendelkezik metrókapcsolattal. Azóta az elképzelések finomodtak, no nem azért, mert valaki koncepcionálisan olyannyira megtépázta volna az eredeti szándékot, hanem kormányoldalon belátták, hogy egy teljes pályaudvar felfalása azért mostanában sem megy olyan könnyen, túlságosan sűrű szövésű a pókháló, melynek közepébe egy lyukat szándékoztak vágni.

Tavaly márciusban azután arról határozott a kormány, hogy a pályaudvar területe állami tulajdonba kerül, a MÁV már csak mint vagyonkezelő működteti az átalakuló létesítményt. A kormányhatározat a különféle előkészítő feladatok elvégzéshez kereken egymilliárd forint közpénzt rendelt.

A jelenlegi elképzelés az, hogy a pályaudvar vonatfogadó vágányai megmaradnak, csupán az északi alagútszáj és a Márvány utcai felüljáró közötti, üzemi célokat szolgáló pályaudvar költözik Kelenföldre. Ez az elképzelés tulajdonképpen üdvözlendő és visszatérést jelent a kétezres évek legelején készült szabályozási tervhez, amelyben a terület lefedésével és parkosításával számoltak, az akkori nagy pályaudvarlefedési láznak köszönhetően. A lendület akkor olyan nagy volt, hogy az pályaudvari peronokat is le akarták fedni, ami – lássuk be – egy (részben) emeleten elhelyezkedő pályaudvarnál nem olyan jó ötlet. A parkosításnak azonban most már nyoma sincsen, a jelenlegi tervek szerint a Testnevelési Egyetem létesítményei kerülnének a felszabaduló területekre.

A munkálatokat a tervek szerint 2018-ban kellett volna elkezdeni, hogy 2022-re befejeződhessenek. Ennek kapcsán kényszerűen hozzá kellene nyúlni a Kelenföldi pályaudvarhoz is, hiszen ott meg kell teremteni az üzemi pályaudvar elhelyezésének lehetőségét. A különböző sejtetésekkel ellentétben a projekt lassulásának valójában az lehet az igazi oka, hogy kormányoldalon is belátták, túl sok megoldandó feladattal jár az egyszer lendületesen, de naivan elképzelt pályaudvari átalakítás. Bár a XII. kerületi beruházásokkal jól lehetne villogni választások előtt, még nagyobb falat az időközben átépült Kelenföldi pályaudvar újbóli átépítése, mely nincsen annyira szem előtt, sokba kerül és lényegében nem lehet megmagyarázni.

* * *

Indóház Online – Hivatalos oldal: hogy ne maradj le semmiről, ami a földön, a föld alatt, a síneken, a vízen vagy a levegőben történik. Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!

Kapcsolódó hírek