Napvilágot láttak az első fotók azokról a kocsikról, amelyeket a Cseh Vasutak az osztrák Siemens Mobility vasúti járműgyártó cégtől vesz. A kocsiszekrény elkészült, a fényezést is a Siemens bécsi bázisán végzik, ezt követően innen a kocsik a Škoda ostravai gyárába kerülnek, ahol a végösszeszerelés zajlik. A Cseh Vasutak úgy számol, már jövőre forgalomba állhatnak a kocsik, vagyis inkább a tíz ötkocsis szerelvény, hiszen a tervek szerint tartósan összekapcsolt, egységes színvonalú szerelvényeket szeretne kiállítani.

A képre kattintva galéria nyílik a Cseh Vasutak fotóiból

A cseh vasúttársaság szóvivője most azt nyilatkozta, belföldi forgalomban, a nyugati országrészben vetik be a szerelvényeket a Prága–Ústí nad Labem–Karlovy Vary–Cheb, valamint a Prága–Plzeň–Cheb vasútvonalakon. Azt, hogy esetleg Budapestre is ilyen szerelvények járjanak, korábbi információinkkal ellentétben most nem tudta megerősíteni a Cseh vasutak szóvivője, de nem zárta ki a lehetőséget.

A többcélú térrel ellátott kocsi látványterve

Az átjárható alapszerelvény egy első osztályú kocsiból, egy többcélú másodosztályú kocsiból (mozgáskorlátozottaknak, babakocsiknak, gyermekeknek fenntartott helyek), és három másodosztályú kocsiból áll majd. A mozdony nélküli szerelvény első és utolsó kocsija standard UIC előírásoknak megfelelő átjárókkal lesz ellátva, ami lehetővé teszi az ötkocsis szerelvény igény szerinti további bővítését például étkezőkocsival, vagy plusz első- vagy éppen másodosztályú kocsikkal. Az ötven kocsit, azaz a tíz ötkocsis szerelvényt nem egész három milliárd koronáért (39 milliárd forint) veszik meg a csehek. A szerelvény hossza 132 méter lesz, 330 utas fér el benne, a kocsik maximális sebessége pedig 200 kilométer per óra lesz.

* *

Indóház Online – Hivatalos oldal: hogy ne maradj le semmiről, ami a földön, a föld alatt, a síneken, a vízen vagy a levegőben történik. Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!