Folytatódik a dél-balatoni vasút korszerűsítése

MTI/iho   ·   2016.04.08. 14:07

A közbeszerzési kiírásra három konzorcium adott be érvényes ajánlatot, köztük a legolcsóbbat a Déli part 2016 Konzorcium nyújtotta be nettó 72,38 milliárd forint értékben. A nyertes konzorcium tagja az R-Kord Építőipari Kft., a V-Híd Zrt. és a Swietelsky Vasúttechnika Kft. A Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő (NIF) Zrt. az MTI-hez pénteken eljuttatott közleménye szerint a kivitelezés az előkészületi munkálatokkal elindul a jövő héten a Szántód-Kőröshegy és Balatonszárszó között az ötvenhárom kilométer hosszú szakaszon.

A fejlesztés során Szántódon, Balatonszárszón, Balatonszemesen, Balatonbogláron, Fonyódon, Balatonfenyvesen, Balatonmáriafürdőn és Balatonberényben mintegy tizenöt kilométeren zajárnyékoló falat, illetve harminckét kilométeren rugalmas, rezgéscsillapító sínágyazatot telepítenek a kritikus helyeken, a gyalogos átjárók és útátjárók korszerűsítésével biztonságosabbá válnak a szintbeni átkelési lehetőségek. Fonyód és Bélatelep között új hullámtörő épül, Balatonmáriafürdőn az Őrház utcánál a tervek szerint új megállóhely létesül.  Lepsény, Siófok, Szántód-Kőröshegy, Balatonszárszó, Balatonszemes, Balatonlelle felső, Balatonboglár, Balatonfenyves és Balatonmáriafürdő állomásokon és Balatonföldvár, Balatonlelle, Fonyódliget, Bélatelep, Alsóbélatelep, Balatonfenyves alsó, Balatonmáriafürdő alsó és Balatonberény megállóhelyeken magasperonokat építenek.

A Balaton déli partján felújítják Kaposvár és Pécs irányából a balatoni vasútvonalakra ráhordó Kaposvár-Fonyód vasútvonalat, így ez a szakasz alkalmas lesz óránként a nyolcvan kilométer sebességre, valamint P+R és B+R parkolókat és peronokat építenek. A NIF tájékoztatása szerint a fejlesztést követően, várhatóan 2018 nyarától a mostani nyolcvan, illetve hatvan kilométeres óránkénti sebesség helyett száz kilométer per órával közlekedhetnek a vonatok Szántód-Kőröshegy és Balatonszentgyörgy között, így a jelenlegi hetvenöt-nyolcvan perces menetidő ötvenöt percre csökkenhet. A beruházás a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium megbízásából, a NIF Zrt. beruházásban tizenöt százalék hazai és nyolcvanöt százalék uniós forrás bevonásával valósul meg.

* * *

Indóház Online – Hivatalos oldal: hogy ne maradj le semmiről, ami a földön, a föld alatt, a síneken, a vízen vagy a levegőben történik. Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!

Utazzon velünk!Az első világháborús olasz front déli szakaszát felkereső idén újra elinduló Isonzó Expressz emlékvonatra jelentkezzen a MÁV Nosztalgia Kft.-nél!

Kapcsolódó hírek