Jelentkezett a Metrovagonmas: nem hallgatnak tovább metró-ügyben

iho/vasút   ·   2020.03.06. 15:44
felujitott_metro_elindult0

A Metrovagonmas mindenekelőtt leszögezi, hogy a budapesti 3-as metrónak átadott vagonok teljes mértékben megfelelnek az előre egyeztetett technikai elvárásoknak, illetve nem igazak azok az állítások, amelyek szerint a magyar főváros más metróhálózatnak gyártott, de át nem vett kocsikat kapott. A felújított szerelvények nem tekinthetők elavultnak, a korszerűsítés mélységére vonatkozó döntést minden egyes kicsi esetében a szükséges protokoll – technikai vizsgálat és állapotfelmérés –elvégzését követően a gyárban hozták meg. Mivel a szerelvények a teljes felújítás kezdete előtt már túlhaladtak tervezési idejükön, és jelentősen elhasználódtak, nagyon sok konstrukciós elemet és berendezést ki kellett cserélni.

(fotók: Vörös Attila)

A városi vasúti járművek átfogó modernizációját célzó műszaki beavatkozás nem újdonság a cég történetében: a Metrovagonmas a moszkvai, a jekatyerinburgi és Nyizsnyij Novgorod-i metrókat is hasonló eljárás keretben újította fel, illetve a közelmúltban fejeződött be a szófiai metróhálózat szerelvényeinek modernizációja.

Korábban az iho is tudósított

Úgy tűnik, az orosz vasútijármű-gyártónál végre rájöttek a kommunikáció fontosságára, ahogy írják, „a Metrovagonmas a saját részéről kész biztosítani a szükséges segítséget (értsd: a tőle származó információkat) az érdekelt sajtóorgánumoknak.”

* * *

Indóház Online – Hivatalos oldal: hogy ne maradj le semmiről, ami a földön, a föld alatt, a síneken, a vízen vagy a levegőben történik. Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!

Kapcsolódó hírek