A gyakorlatban a vasúttársaság szakemberei mellett a katasztrófavédelem, a rendőrség és a mentők munkatársai is részt vettek. A forgatókönyv szerint egy vasúti átjáróban elakadt egy személyautó, amelynek vezetője megkísérelte leállítani a vasúti forgalmat. Mivel ez nem sikerült időben, az elakadt gépjármű és a vonat összeütközött. Az ütközés során a személykocsiban utasok sérültek meg és tűz ütött ki. A vonat egyik, veszélyes árut szállító tartálykocsija is megsérült, és szivárgott.

Komplex baleseti, mentési és elhárítási gyakorlatot rendezett a GYSEV Sopronban (fotók: GYSEV Zrt.)

A kiérkező rendőrség felügyelte a helyszínt, a vasúti balesetvizsgáló megkezdte a helyszínelést, a villamos vonalfelügyelet szakemberei pedig elvégezték a felsővezeték feszültségmentesítését. A kiérkező mentők és katasztrófavédelmi egységek megkezdték a tűz oltását és a személyek mentését, majd a tartálykocsinál észlelt szivárgást a vasúti elhárító egységek segítségével lokalizálták és elhárították. A vasúti elhárító egységek a katasztrófavédelemmel közösen eltávolították a gépkocsit a vasúti pályáról. A helyszínelés befejezését, a szivárgás megszüntetését és a mentés befejezését követően a vasúti forgalom megindult, a gyakorlat véget ért.

A gyakorlat forgatókönyve szerint szerint az ütközés során a személyautóban megsérültek

A gyakorlattal a vasúttársaság legfontosabb célkitűzése a személyi sérüléssel, komoly anyagi károkkal járó balesetek megelőzése, illetve a már bekövetkezett rendkívüli események esetében a sérültek gyors ellátása, az anyagi károk enyhítése a vasúti forgalom mielőbbi helyreállításával.

A mentési gyakorlatnak az is fontos célja volt, hogy felhívják a figyelmet a GYSEV hálózatán alkalmazott rendszerre: a vasúttársaság által üzemeltetett vasúti átjáróknál „Vészhelyzet esetén értesítendők” táblákat helyeztek ki az elmúlt évek során. A gyors információ balesetveszélyes szituációkban segíthet megelőzni az ütközéseket. A vasúti átjárókban bekövetkező ütközéses balesetek leggyakoribb oka, hogy a gépjárművezetők figyelmen kívül hagyják a fénysorompók tilos jelzését.

A vonat egyik, veszélyes anyagot szállító tartálykocsija is megsérült és szivárgott, a katasztrófavédelmi szakemberek a gyakorlat során elhárították a veszélyt

A vasúti átjárók könnyen válhatnak baleseti gócpontokká. A Magyarországon folyamatban lévő és tervezett közlekedési infrastruktúrafejlesztések részeként számos helyen váltják ki külön szintű átjárókkal a szintbeni keresztezéseket. A GYSEV 2010 óta több mint százhatvan vasúti átjáró biztonságát növelte saját hálózatán jobban látható optikai LED-ek beszerelésével, sorompók telepítésével. A mentési gyakorlat a hatékony közlekedésbiztonsági szemléletformálást is elősegítheti azzal, ha a kontrollált körülmények között bekövetkező ütközésről és annak következményeiről készülő felvételek akár csak egy autóst is visszatartanak attól, hogy a kellő körültekintés nélkül hajtson be egy vasúti átjáróba.

* * *

Indóház Online – Hivatalos oldal: hogy ne maradj le semmiről, ami a földön, a föld alatt, a síneken, a vízen vagy a levegőben történik. Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!