Lefújják a vágányzárat a 108-ason

iho/vasút   ·   2019.09.27. 09:00
97max

Szeptember 30-ától, hétfőtől a 108-as számú Debrecen–Füzesabony vasútvonal teljes szakaszán közlekedhetnek a személyszállító vonatok, már nem kell pótlóbusszal utazni Debrecen és Balmazújváros között.

Öt hónapnyi pótlóbuszozást követően visszatérhetnek a személyvonatok Debrecen és Balmazújváros közé (fotók: Vörös Attila)

A hajdúsági megyeszékhely és Balmazújváros között eredetileg április 1-jétől szállították volna pótlóbuszok az utasokat – a vágányzár végül csak május 2-ától lépett életbe. A személyszállítás szüneteltetésére a debreceni Észak-Nyugati Gazdasági Övezet fejlesztésével összefüggő kavics- és kőszállítások miatt volt szükség. A szállításokat végző Rail Cargo Hungaria (RCH) a ki- és átrakodásokhoz Macs megálló- és rakodóhely vágánykapacitását vette és veszi igénybe. Macsra eddig kétszáznegyvenezer tonna zúzottkövet szállítottak százötven vonattal, mintegy 4200 vasúti kocsin. A jövőben várhatóan napi egy vonattal folytatódik a kőszállítás, mely már nem érinti a személyszállító vonatok közlekedését, így azok Debrecen és Füzesabony között is, teljes útvonalukon haladhatnak.

Macsra eddig kétszáznegyvenezer tonna zúzottkövet szállítottak százötven vonattal, 4200 vasúti kocsin

A Rail Cargo Hungaria a fuvarfeladat teljesítése során a lehetőségek szerint messzemenőkig figyelembe vette a lakosság és a környezet szempontjait. A szakemberek a környezetet leginkább kímélő megoldást kerestek, ilyen szempontból a rendkívüli mennyiségű anyag mozgatásához nem volt más alternatíva, mint a vasúti szállítás. Közúton legalább huszonkétezer nehézgépjármű folyamatos közlekedtetésére lett volna szükség a kő és kavics célba juttatásához. Ezek a járművek együttesen öt tonna üvegházhatású széndioxidot termelnének. A közúti szállítás óriási mértékű terhelést jelentett volna az útvonalak menti településeken élők számára a nagy forgalom, az utak állapotromlása, valamint a környezeti károk miatt. A torlódások és a balesetek száma is jó eséllyel növekedett volna.

A MÁV és az RCH köszöni az utasok és a térségben élők türelmét az okozott kellemetlenségek miatt.

* *

Indóház Online – Hivatalos oldal: hogy ne maradj le semmiről, ami a földön, a föld alatt, a síneken, a vízen vagy a levegőben történik. Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!

Kapcsolódó hírek