Malév: a Hainan-tárgyalások kudarca

iho/repülés   ·   2011.12.05. 12:00
q400_cim

A Malév sikereiről szóló korábbi beszámolókkal állítja szembe a mindennapi.hu cikke a légitársasággal kapcsolatos európai és  kínai kudarcokat. A cikk megfogalmazása szerint a Malévnál intenzív sikerpropagandához kezdtek a napokban, azt bizonygatják, hogy a tavalyi árbevételhez, 88 milliárd forinthoz képest idén 95 milliárd forint fölé várják a cég árbevételét, ami a 2009-es szinttel egyezik meg. Ez azonban a weboldal szerint csak viszonylag jó eredmény, mert 2008-ban az árbevétel jóval több, 121 milliárd forint volt, igaz, ezt nagyobb gépparkkal és tengerentúli járatokkal érte el a légitársaság.

A cikk emlékeztet Fellegi Tamás kínai tárgyalásaira, a fejlesztési miniszter hazatérve egy szót sem ejtett a magyar légitársaságról. Erre jó oka volt, hangzik a mindennapi.hu cikke, ugyanis nem hivatalos információnk szerint a Hainan légitársaság tárgyalóküldöttsége demonstratívan kivonult a kétoldalú egyeztetésekről, és dörgedelmes levélben nyomatékosította álláspontját, amely szerint nem kívánja megvásárolni a Malévet.

A cikk azt is felidézi, hogy az Európai Unió több mint egy éve vizsgálja, összefér-e az uniós szabályokkal a társaság állami támogatása. Régiós versenytársai ugyanis azzal jelentették fel, hogy tiltott, piactorzító támogatást kap, ezzel a Malév képes alacsonyan tartani a jegyárakat, s így kerüli el a csődöt. Az EU döntése, amely minden bizonnyal megállapítja a magyar kormány felelősségét, és a Malévet akár 100 milliárd forint visszafizetésére kötelezheti, bármelyik héten nyilvánosságra kerülhet. Másfelől a jövő évi költségvetésbe már nem tervezték be a Malév 25 milliárdját, vagyis a kormány azzal számol, hogy addig gazdát talál a légitársaságnak – hangzik az elemzés.

A weboldal információi szerint a kormány titkos forgatókönyve úgy alakult volna, hogy a súlyosan eladósodott légitársaságot csődbe viszik, az orosz államot, amely a Vnyesekonombank tízmilliárdjaival károsul, más, nagy építési projektek segítségével (Déli Áramlat, Paks) kárpótolják, a Malév nevet, illetve az európai uniós repülőterekkel kötött egyezményeket, leszállási engedélyeket kimentik, és új céget alapítanak a kínai Hainan bevonásával. A terv most borult, hiszen az eurómilliárdokat biztosító befektető partner köddé vált.



A magyar kormány azóta kétségbeesetten keresi a lehetséges befektetőket. A Hainan magyar partnereként korábban szóba került a Demján Sándor tulajdonolta TriGránit, amely azonban nem kívánt élni a lehetőséggel. (Piaci pletykák szerint nem is nagyon tud segíteni, a cég svájcifrank-kitettsége az egyik legnagyobb az országban.) A tulajdonos most kétségbeesetten keres a kormánnyal baráti viszonyt ápoló, de magántulajdonú befektetőt. Állítólag az OTP és a Mol került célkeresztbe. Békeidőben talán járható is lenne ez az út, de most, hogy az OTP-t mind az európai bankválság, mind a hazai különadók sújtják, a Mol pedig egyre kínosabb nyilvánossághoz jut a horvát választási kampányban, nehezen magyaráznák meg a kis- és nagybefektetőiknek, miért vágnak bele egy kockázatos kalandba.

Magyarázatot adhat a kínai Hainan légitársaság érdektelenségére a Malév iránt, hogy a cég utolsó körös tárgyalásokat folytat a német Hochtief építőipari csoport repülőtér-üzemeltető vállalatokban lévő tulajdonrészeinek megvásárlásáról. A német vállalatcsoport a Budapest Airport (BA) Zrt.-ben rendelkezik a legnagyobb tulajdoni hányaddal, 49,66 százalékkal, emellett az athéni, a düsseldorfi, a hamburgi, a sydney-i és a tiranai nemzetközi repülőtér üzemeltetésében is érdekelt.

Ha sikerrel járnak a Hainan tárgyalásai, a Malév anyakikötője, a Liszt Ferenc Repülőtér kezelői jogát birtokló BA kínai kézbe kerül. A reptér privatizációs szerződése állítólag tartalmaz egy titkos záradékot, amely szerint ha a Ferihegy forgalmának felét-harmadát adó Malév működésképtelenné válik, az államnak mintegy félbillió forintos áron vissza kell vásárolnia a működtetői jogot. A Hainan a BA tulajdonosaként így komoly zsaroló potenciállal rendelkezhet a magyar állammal szemben a Malév ügyében – olvasható a mindennapi.hu oldalon.

Kapcsolódó hírek