Már régóta szerettem volna megírni ezt a néhány sort, csak valahogy mindig előtérbe került valami más, fontosabb dolog, ami miatt feledésbe merültek ezek a gondolatok. Most elég friss azélmény ahhoz, hogy megosszak néhány gondolatot az olvasókkal. A 2017-es év végén (azért fontos a dátum, hogy rögtön tudatosítsuk, milyen évet is írunk) újra Magyarországon jártam a családdal, s nem is utazhattunk volna más közlekedési eszközzel, mint vonattal. Én még mindig állítom, hogy két kiskorú gyerekkel is simán vállalható az utazás vonattal, még egy olyan táv is, mint a 610 kilométer hosszú Prága–Budapest szakasz.

Ez még mindig egy posztkommunista ország vasúttársasága...<br>(fotók: České dráhy)

Az ember mindig szívesen megy „otthonról haza”. Prágában élünk a családdal, évek óta ott dolgozunk, töltjük szürke hétköznapjainkat. Ez idő alatt az ember hozzászokik egy bizonyos standardhoz, ami az utazás terén is igaz. Nem bonyolódok más területre, szűkítsük le most a kört a vasúton való utazásra.

Hogy is zajlott az utazásunk? Végre mindenki a vonaton, bőrönd, babakocsi, gyerekek. Még sötét van, mikor az immár Metropolitanra keresztelt Jaroslav Hašek EC kigördül a prágai főpályaudvarról. Az alagúthoz érve megszólal a fedélzeti információs rendszer, amely a cseh nyelvre annyira jellemző éneklő hangon, nagyon kellemesen üdvözli az utasokat. De hallgassuk csak:

Az út hamar elszalad, kopik, jön Kolín, Pardubice, Brno és Břeclav (Leventevár)... minden állomáson az imént hallott kedves hölgy hangja fogadja az utasokat és kíván nekik kellemes utazást. A cseh utaskísérő személyzet szinte azonnal ott terem, s a menetjegyek ellenőrzése alkalmával kiosztja az ingyen járó félliteres ivóvizet és felkínálja a napi sajtót (három különböző lapból lehet választani, de aki gyorsan olvas, akár mindhármat is bekérheti). Igen, első osztályon utazunk, mert az ünnepekre való tekintettel az olcsó jegyek már elfogytak, az első osztályú SparDay viszont még mindig olcsóbb, mint egy sima menetjegy a másodosztályra. A százhatvanas tempót Csehországban sem mindenhol tudja hozni a vonat, de azért több szakaszon suhanunk gyorsan – és ami a lényeg: zakatolás nélkül. A pontos műszaki okát majd megmondják az okosak, de Csehországban is a felújított pályákon elmarad a csattogás-zakatolás. Leventevárt elhagyva még néhány kilométer a cseh-szlovák határ. A Messerschmitt itt is perceken belül 140–160-as gyorsaságra kapcsol, aztán hopp: egy törés. Visszaveszünk a sebességből és lám, zakatolás. A pálya már nem a Csehországban megszokott formáját hozza... és a hangosbemondó sem. Sípoló hang, aminek hallatán mindenki a táskájában kutat Algopirin után, a gyerek pedig rémülten felébred, mi is történik...

Szlovákiában vagyunk. Az éppen szolgálatot teljesítő utaskésérő személyzet élő hangja mondja, hogy üdvözöljük Kútyban, azaz Jókúton felszállt utasainkat és kellemes utazást kívánunk. Ennek a rövidített változata felböffen angolul is. A Csehországból utazó közönség kit érdekel… A szlovák kalauz előbb ellenőrzi a menetjegyeket, csak azután hoz ingyen vizet és újságot – de várjunk csak, összesen hármat! Csak a Szlovákiában csatlakozott utasoknak jár a Toma natura és valami szlovák Blikk. Köszi. Haladunk tovább, Pozsonyban eléggé kiürül a vonat, hosszú zakatolás Érsekújvárig, Párkányig. Szívmelengető látni a magyar nyelvű táblákat Galántán, Tornócon, Köbölkúton, Párkányban. Jön a csodaszép Esztergomi Bazilika látványa, az Ipoly-híd és Szob. A pályaállapot körülbelül megegyezik a szlovák oldalon tapasztalt paraméterekkel, talán valamivel jobb is.

De kérem szépen, mi ez a hang? Valamiféle telefonkagyló klattyogás, egy ideig csak halljuk a beszállótér zajait, majd vékony hangon megszólal az utaskísérő, hogy a MÁV-Start üdvözli utasait a Prágából Budapestre közlekedő EC vonatán és kellemes utazást kíván nekünk (ő legalább mindenkinek). Felhívja a figyelmét az utasoknak, akik zöme cseh/szlovák és egyéb külföldi, hogy pályaudvarainkon, megállóhelyeinken és a vonaton tilos a dohányzás – ez nagyon fontos! És akkor a hab a tortán: következne az angol üdvözlés... ehelyett Neksztehlat-neksztap Vác! Klatty. Vízosztásról, vagy napi sajtóról az ember ne is álmodjon. Akkor most van egységes szolgálati kínálat, vagy nincs?

Sertéssült spenóttal, cukkínivel, baconnal, köretnek pedig sültkrumpli. 169 korona, azaz 2 020 forint. A félig megivott sör ára pedig 35 korona (420 forint)

Kérdezem én, miért nem lehet egységes szolgáltatást nyújtani a Metropolitan vonatokon? Mert mindhárom vasúttársaság ezt hangoztatja, a cseheken kívül viszont senki nem tartja be. Mennyi idő és pénz kell ahhoz, hogy a magyar vasúton is előre följátszott digitális adathordozóról jelentsék az utastájékoztatást magyarul és angolul is, lehetőleg egy kellemes hangú színész vagy színésznő közreműködésével. Ha a Flirtökön lehet minőségi hangosbemondás, akkor az EuroCity kategóriás járaton miért nem lehet ugyanezt bevezetni? 2018-at írunk, nem pedig 1998-at! Talán még egy megjegyzés: a MÁV-Start dolgozói hordják büszkén, kihúzott testtartás mellett az uniformisukat, ne lógjon a kabát ujja, ne csüngjön a hátizsák, esetleg egy-egy Sparos szatyor a kézben. Ezek apróságok, de annyira fontos elemei az összképnek... Tegyenek róla, hogy ne ez a szomorú, kedvhervasztó kép fogadja a nemzetközi utasokat Magyarországon. Ez tényleg csak odafigyelés és akarat kérdése.

A Nyugati pályaudvarra egyébként időben megérkezett a vonat, s igazán jól esett kihagyni a körvasutazást és a Keletinél való döcögést, várakozást a parajban. Azt már mondanom sem kell, hogy visszautazásunkkor sem kaptunk vizet és újságot, de még egy BÚÉK-mosolyt sem a magyar oldalon...

* * *

Indóház Online – Hivatalos oldal: hogy ne maradj le semmiről, ami a földön, a föld alatt, a síneken, a vízen vagy a levegőben történik. Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!